Megreformálják az olimpia-odaítélés rendjét, Magyarország is érintett

Megreformálják az olimpia-odaítélés rendjét, Magyarország is érintett

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) illetékes munkacsoportjának vezetője szerint a 2036-os nyári olimpiai helyszín kiválasztásának folyamatát finomítani kell, mert az elmúlt időszakban a kijelölésnél „szélsőséges” helyzetek alakultak ki.

Kolinda Grabar-Kitarovic, horvát NOB-tag – aki 2015-től 2020-ig az ország államfője is volt – vezeti azt a Kirsty Coventry NOB-elnök által létrehozott csoportot, amely az ötkarikás rendezők kijelölésével foglalkozik. Az olimpiai hírekre szakosodott insidethegames.biz oldalon elmondta, hogy strukturált ütemtervre, fokozott átláthatóságra és a NOB-tagok „érdemibb részvételére” lenne szükség.

„A világos kritériumok, a dokumentált eljárások és a korábbinál rendszeresebb tájékoztatás mind a NOB-tagok, mind pedig a többi érdekelt fél számára növelné a legitimitást és megakadályozná a favoritizmus látszatát” – fogalmazott. „Bár nincs szükség a 2019 előtti költséges pályázati folyamat visszatérésére, a jelenlegi választási folyamat finomításra szorul.”

Szerinte a mostani eljárás szélsőséges helyzeteket eredményezett: Brisbane-nek 11 évvel korábban ítélték oda a 2032-es nyári olimpia megrendezését, míg a 2030-as téli játékokat a franciák kevesebb mint hat évvel az esemény előtt kapták meg. Kiemelte, az változatlanul feltétel, hogy a potenciális házigazdáknak most is erős infrastruktúrával, pénzügyi garanciákkal és kormányzati támogatással kell rendelkezniük.

Hírdetés

A 2036-os nyári olimpiáért folyó versengés évtizedek óta az egyik legizgalmasabb lesz. A NOB által javasolt reformok célja, hogy új régiókat ösztönözzön a rendezésre, miközben fenntartja a pénzügyi és működési megvalósíthatóságot.

A NOB már legalább tíz nemzet olimpiai bizottságával vagy régióval folytatott tárgyalásokat ez ügyben, bár ezeknek a megbeszéléseknek a mélysége változó. Várhatóan India és Katar pályázik majd, de Magyarország, Szaúd-Arábia, a Koreai Köztársaság, a Dél-afrikai Köztársaság, Törökország, Chile, Egyiptom, Olaszország, Dánia és Kanada is érdeklődik vagy pedig korai szakaszban jár a megbeszélések terén.

Grabar-Kitarovic jelezte, hogy egy olyan eljárási rendszert javasol majd az általa vezetett munkacsoport, amely az alaposabb értékelés céljából lehetővé teszi a korlátozott számú, előrehaladott projektekkel rendelkező érdeklődő kiválasztását. Hangsúlyozta, hogy az értékelésnek előre közzétett és átlátható kritériumokon kell alapulnia, például a kandidálónak milyen pénzügyi garanciái vannak, és van-e tapasztalata ilyen események megrendezésében.

A NOB 2019-ben – amikor még Thomas Bach volt az elnöke – átalakította az olimpia házigazdáinak kiválasztási folyamatát, arra törekedve, hogy csökkentsék a költségeket, és elkerüljék a sikertelen pályázatok miatti nyilvános „megszégyenüléseket”. Így véget értek a mindenkori játékok előtt hét évvel megtartott, feszültséggel teli választások, ahol a győztest drága promóciós kampányok után, élő közvetítések során hirdették ki. A jelenlegi rendszerben a tárgyalások bizalmasak maradnak, amíg a NOB végrehajtó bizottsága zárt ajtók mögött ki nem választja a „preferált házigazdát”, majd később a NOB csaknem 100 tagja egy ülésen jóvá nem hagyja.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »