Epstein-ügy: A Norvég Nobel-bizottság elnöke is gyanúsítottak között

Epstein-ügy: A Norvég Nobel-bizottság elnöke is gyanúsítottak között

A norvég gazdasági bűnözés elleni rendőrség, az Oekokrim nyomozást indított Thorbjørn Jagland korábbi miniszterelnök, a Norvég Nobel-bizottság jelenlegi elnöke ellen súlyosbító körülmények között elkövetett korrupció gyanúja miatt.

Az eljárás hátterében az amerikai igazságügyi minisztérium által nemrég nyilvánosságra hozott, a néhai szexuális bűnözővel, Jeffrey Epsteinnel kapcsolatos iratokból származó információk állnak.

Az Oekokrim tájékoztatása szerint a vizsgálat arra az időszakra összpontosít, amikor Jagland párhuzamosan látta el a Nobel-bizottság elnöki tisztét és az Európa Tanács (nem összekeverendő az uniós vezetőket tömörítő Európai Tanáccsal – a szerk.) főtitkári feladatait. A rendőrség azt vizsgálja, hogy e pozíciók betöltése során elfogadott-e ajándékokat, utazási támogatást vagy kölcsönöket. Jaglandot egyelőre nem gyanúsították meg hivatalosan.

Tekintettel a politikus nemzetközi szervezetben betöltött korábbi tisztségére, a hatóságok kérvényezték mentelmi jogának felfüggesztését, aminek a norvég külügyminisztérium eleget is tett. Espen Barth Eide külügyminiszter kijelentette: a lépés célja az ügy minden részletre kiterjedő tisztázása és a teljes átláthatóság biztosítása.

A volt kormányfő jogi képviselője közölte, hogy ügyfele üdvözli a vizsgálat megindítását, és mindenben együttműködik a rendőrséggel.

Hírdetés

A Norvég Nobel-bizottság nem kívánta részleteiben kommentálni az ügyet, csupán annyit közöltek, hogy ők is támogatják a tények teljes körű feltárását.

Érdemes kiemelni, hogy szinte ugyanilyen forgatókönyv indult a Világgazdasági Fórum elnöke ellen is, aki – hivatalos álláspontjában – ugyanazt nyilatkozta, mint most Jagland: üdvözli a vizsgálat megindítását és mindenben együttműködik…

Dőlnek a dominók? A Világgazdasági Fórum elnöke ellen is vizsgálat indult az Epstein-ügy miatt

Körkép.sk, Reuters

Nyitókép forrása: SITA/Heiko Junge/Pool Photo via AP, File


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »