A Mathias Corvinus Collegium (MCC) ismét megnyitja kapuit a legtehetségesebb magyar egyetemisták előtt: az intézmény a hagyományos felsőoktatást kiegészítő, ingyenes Egyetemi Programjába várja a jelentkezéseket április 14-ig.
Az MCC közölte, hogy immár több mint 8000 diák számára biztosítanak kiemelkedő fejlődési lehetőséget. Az Egyetemi Program kiscsoportos és személyre szabott képzési struktúrája az egyéves, alapozó Juniorképzéssel indul, amelyre a középiskolai tanulmányaikat befejező, nappali tagozatos egyetemi hallgatók jelentkezhetnek.
Az ezt követő, két éven át tartó iskolarendszeri képzésre az első egyetemi évüket sikeresen befejező hallgatók jelentkezhetnek külön felvételi eljárás keretében, és hat különböző szakterületen szerezhetnek elmélyült szakmai tudást: a Jogi Iskolában, a Közgazdaságtani Iskolában, az MCC-Mindset Pszichológia Iskolában, a Média Iskolában, a Nemzetközi Kapcsolatok Iskolában, valamint a Társadalom- és Történelemtudományi Iskolában.
A térítésmentes programba a középiskolájukat idén befejező diákok mellett az idén felvételizőket, valamint elsőéves, nappali tagozatos hallgatókat várnak
Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen vagy Szegeden. A Juniorképzés június 28-ig várja a jelentkezőket. A hallgatók nemzetközileg elismert külföldi vendégoktatóktól tanulhatnak, az MCC globális partnerhálózata szinte minden kontinensre kiterjed, lehetőséget biztosítva a hallgatóknak, hogy a világ legkiemelkedőbb tudásközpontjaiban szerezzenek tapasztalatot, így például az Oxfordi vagy a Cambridge-i Egyetemen.
A karrierépítést az MCC kiterjedt hazai vállalati és intézményi partnerhálózata is támogatja, amely értékes szakmai gyakorlati helyeket és elhelyezkedési lehetőségeket kínál országszerte.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


