Vége az orosz Starlink-használatnak: Musk lekapcsolta a terminálokat a fronton

Vége az orosz Starlink-használatnak: Musk lekapcsolta a terminálokat a fronton

Orosz katonai blogerek csütörtökön arról számoltak be, hogy tömegesen álltak le a Starlink-terminálok az ukrajnai fronton, miután Elon Musk vállalata, a SpaceX – állításuk szerint Kijev kérésére – lekapcsolta azokat.

Az Achilles-sarok

Legalább kilenc, az orosz hadsereghez közel álló blogger jelezte a kapcsolat megszakadását. Szerintük ez gyengítheti Moszkva képességét a drónháború megvívására, és megnehezíti az egységek közötti koordinációt. Oroszországnak nincs saját alternatívája a műholdas terminálokra.

„Ez nagyon rossz hír, különösen annak fényében, mennyire kulcsfontosságú a kommunikáció a fronton” – írta Roman Alehin blogger a Telegramon. „Ez az Achilles-sarkunk – mondta nekem már régen egy jó parancsnok” – tette hozzá a közösségi médiában Alexander Koc, egy másik ismert orosz haditudósító.

Elon Musk amerikai technológiai milliárdos múlt héten jelentette be, hogy az orosz csapatok jogosulatlan terminálhasználatának megállítására tett lépések szemmel láthatóan működnek. „Úgy tűnik, beváltak azok az intézkedések, amelyeket a Starlink oroszországi, jogosulatlan használatának megakadályozására tettünk” – tette közzé saját mikroblog-platformján, az X-en. Mihajlo Fedorov ukrán védelmi miniszter a hét elején üdvözölte a lépést, kijelentve, hogy az „valódi eredményeket hoz”.

Hírdetés

Távolabbra érő támadó drónok

Kijev idén januárban jelentette először, hogy az orosz erők is elkezdték használni a Starlinket. Ukrán tisztviselők szerint a terminálokkal felszerelt drónok jobban ki tudják védeni az elektronikus zavarást, és pontosabban találják el a célpontokat.

Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) pedig arról írt, hogy az orosz hadsereg a Starlink segítségével növelte meg támadó drónjai hatótávolságát, így azok akár 500 kilométeres távolságban lévő célpontokat is képesek eltalálni. Korábban a lengyel külügyminiszter is kérte Muskot, hogy tiltsa le az orosz erők hozzáférését a szolgáltatáshoz.

Sikorski felszólította Muskot, hogy kapcsolja le a Starlinket az oroszoknál – vulgáris választ kapott

SITA

Nyitókép forrása: AP Photo/Julia Demaree Nikhinson


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »