A levélszavazási rendszer a csalás melegágya, azt meg kell szüntetni – jelentette ki szerdai, online sajtótájékoztatóján Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese.
A DK-s politikus, aki az esemény előtt a Nemzeti Választási Iroda vezetőivel találkozott, arról beszélt, hogy „idén már közel ötszázezer” határon túli, magyarországi lakcímmel nem rendelkező szavazó „regisztrált” a választási névjegyzékbe. A Demokratikus Koalíció álláspontja azonban az, hogy azok döntsenek Magyarország sorsáról, akik viselik döntésük következményeit, és ne szavazhasson olyan ember, aki sohasem élt, sohasem adózott itt – jelentette ki a parlamenti képviselő.
A levélszavazási rendszer ráadásul számos olyan elemet tartalmaz, ami (…) lehetőséget ad a csalásra –
fogalmazott Arató Gergely. A politikus azt mondta, hogy aki regisztrált a névjegyzékbe, aki egyszer részt vett egy szavazáson, az tíz évig még akkor is benne marad a rendszerben, ha közben meghal.
A családtagokat ugyan kérik, hogy ezt jelezzék, de nincs automatikus adatátadás és egyáltalán nem biztos, hogy az elhunytak kikerülnek a névjegyzékből – tette hozzá a frakcióvezető-helyettes.
Arató Gergely egyúttal kifogásolta, hogy a külföldön élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező választók csak a külképviseleteken, vagy a kijelölt szavazópontokon adhatják le voksaikat.
Forrás: Krónika/MTI
The post Folytatja a külhoni magyarok elleni hangulatkeltést a DK appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


