Mélypontra jutott Robert Fico miniszterelnök és Maroš Žilinka főügyész kapcsolata, miután a két vezető nyilvánosan bírálta egymást a korrupcióellenes harc helyzete miatt. Žilinka szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy személyesen utasította vissza a kormányfő kérését. Fico ugyanis szerinte a készülő jogállamisági jelentés korrupcióellenes fejezetének finomítását várta volna el tőle. Robert Fico válaszában inkorrektnek nevezte a főügyész fellépését, és azzal vádolta meg, hogy beszállt a pártpolitikai küzdelmekbe.
A kormányfő szerint Žilinka állításai politikai színezetűek, és szükségtelenül ártanak Szlovákia nemzetközi megítélésének. Fico hangsúlyozta, hogy a kormánynak elegendő szakmai érve van a főügyész kritikáinak cáfolatára.
„Annak ellenére, hogy Maroš Žilinka főügyész a jelenlegi ellenzék jelöltje volt, és megválasztására a modern szlovák történelem azon időszakában került sor, amikor a büntetőjoggal a legdurvább módon éltek vissza politikai célokra, miniszterelnökként mindig is a korrekt szakmai kapcsolatok fenntartására törekedtem. Ennek szellemében a jelenlegi kormányzati ciklusban is több alkalommal találkoztam a főügyésszel.”
írta közösségi oldalán Fico.
„A megbeszélésen hangot adtam annak, hogy nem értek egyet a főügyész több állításával, különösen ami a Büntető Törvénykönyv 2024-es módosításának a gazdasági bűncselekmények üldözésére gyakorolt hatását illeti. Ugyanígy érdemben nem tudok egyetérteni a Főügyészség azon állításaival sem, amelyeket az Európai Bizottság által készített, jogállamiságról szóló jelentésbe javasolnak beemelni. Ezek politikai megállapítások, amelyek ártanak Szlovákiának. Csodálkozásomnak adok hangot, hogy a szakmai kérdésekről (bűnözési statisztikák, a rendőrség szerkezete, az ügyészség munkájának hatékonysága) folytatott nézeteltérések érdemi párbeszéde helyett a főügyész ma inkorrekt politikai nyilatkozatokkal és állításokkal avatkozott be a politikai versenybe. Ezen állítások megcáfolására kormányzati szinten elegendő szakmai érvvel rendelkezünk.”
fogalmazott a kormányfő, aki szerint a főügyész sajtótájékoztatója egyoldalú támadás volt a kabinet ellen, amelynek időzítése is gyanús. Különösen sérelmezi, hogy az ügyészség éppen most védte meg a korábbi védelmi minisztert a vadászgépek átadása ügyében.
„Felteszem a kérdést: kinek és minek az érdekét szolgálta a mai politikai sajtótájékoztató, amely egységes támadás volt a kormány és a miniszterelnök ellen? Különösen annak fényében, hogy arra éppen azon a napon került sor, amikor a Védelmi Minisztérium kézhez kapta az ügyész határozatát, amely ismételten védelmet nyújt Jaroslav Naď volt védelmi miniszternek a MiG-29-es vadászgépek Ukrajnának történt jogellenes átadása ügyében.”
zárta Fico.
„Katasztrofális állapotok” – Žilinka nyíltan szembement Ficóval a korrupció ügyében
Kaliňák odaszúrt Žilinkának: Amikor a főügyész a korrupcióellenes harcot bírálja, saját magát kritizálja
Körkép.sk
Nyitókép: SITA/Kancelária NR SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


