Ahogy korábban beszámoltunk róla, lövöldözés történt szerdán (február 4-én) a vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) összevont iskolában. A helyszínen a mentők és a rendőrség erői is beavatkoztak. Haláleset nem történt. Jelenleg is zajlik a helyszíni vizsgálat annak megállapítására, hogy szándékos cselekmény történt-e – tájékoztatott a rendőrség a közösségi oldalán.
„Az eddigi megállapítások alapján az egyik diák airsoft fegyverrel lőtt a diáktársaira, aminek következtében két tanulót egyszeri ellátásban kellett részesíteni a helyszínen. A diákok nincsenek életveszélyben”
– tisztázta a rendőrség. A hatóságok egyúttal biztosították a lakosságot, hogy az esettel összefüggésben már nem áll fenn veszély. A lövöldözés a Szent József Összevont Iskolában történt.
Az egyik meglőtt diák édesanyja büntetőfeljelentést tesz. Elmondása szerint fia már korábban is panaszkodott arra a tanulóra, aki az airsoft fegyverrel lőtt, állítása szerint ugyanis az elkövető „nem viselkedik jól” a többi osztálytársával és gyerekkel. Az ukrán származású anya az incidens után aláírta a kórházi zárójelentést, és hazavitte az iskolából tizenkét éves fiát.
Tomáš Drucker: Elfogadhatatlan, hogy a gyerekek fegyvert vigyenek az iskolába
Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter szintén megerősítette, hogy a helyzet nem végződött tragédiával. „Kellemetlen incidensről van szó, ahol egy hatodik osztályos tanuló megsebesítette – nem súlyosan – két osztálytársát. Számomra megengedhetetlen és elfogadhatatlan, hogy a gyerekek bármilyen fegyvert vigyenek az iskolába” – jelentette ki. Elmondása szerint a tárca kapcsolatban áll az intézménnyel.
Drucker ezzel összefüggésben említést tett a fiatalok online térben tapasztalható növekvő radikalizációjáról is. „Folytatjuk a megelőző intézkedések megerősítését és az együttműködést az iskolákkal, szülőkkel és szakemberekkel, hogy a jövőben meg tudjuk előzni a hasonló eseteket” – tette hozzá.
Felelőtlen viselkedés
Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter a diák viselkedését különösen felelőtlennek és veszélyesnek nevezte. Megköszönte a rendőröknek a gyors beavatkozást. „Még ha a diák »csak« airsoft fegyverrel is lőtt, és szerencsére senki sem vesztette életét, viselkedését különösen felelőtlennek és veszélyesnek tartom” – írta közösségi oldalán.
Richard Raši (Hlas-SD), a parlament elnöke hangsúlyozta: az iskolának biztonságos menedéknek kell lennie a gyerekek és tanárok számára, nem pedig a félelem és az erőszak helyszínének. Kijelentette, hogy mélyen megrendítették a hírek, és kifejezte együttérzését a sérülteknek és családjaiknak.
TASR, STVR, Körkép.sk
Nyitókép forrása: Facebook
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


