A múlt pénteken a pozsonyi Főtéren tartott, Beneš-dekrétumok elleni tüntetés egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor Orosz Örs rendőri kísérettel hagyta el a helyszínt. A rendőrség állítása szerint azonban nem a politikus által viselt mellény felirata miatt intézkedtek vele szemben, hanem azért, mert nem tett eleget a szervezők felszólításának, ezért megkérték, hogy önként fáradjon be az egyik rendőrőrsére. Orosz panaszt tesz a rendőrség eljárása miatt.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk január 30-én, azaz múlt hét pénteken több százan tüntettek a Beneš-dekrétumok ellen a pozsonyi Főtéren. A pozsonyi tüntetést a Köz.ügy (Vec.spoločná) szervezte válaszul a büntetőtörvénykönyv decemberi módosítására, amely akár hat hónap börtönnel is büntetné a Beneš-dekrétumok – és a magyar kisebbség kollektív bűnösségének – megkérdőjelezését. A szervezők a rendőrség felszólítására arra kérték a résztvevőket, hogy vegyék le a „Megkérdőjelezem a Beneš-dekrétumokat” feliratú láthatósági mellényeket, majd bejelentették, hogy Orosz Örst azért vezették el a rendőrök, mert ennek nem tett eleget.
Orosz később Facebook-bejegyzésben közölte, hogy a rendőrség szabadon engedte. A rendőrségen a következőképpen fogalmazott: „Nem kérdőjelezem meg a Beneš-dekrétumok létezését, sem ennek az országnak a területi integritását, megkérdőjelezem és mélységesen elítélem azonban a kollektív bünösség elvének XXI. századi alkalmazását, konkrétan a magánvagyon ma is zajló, 80 éves dokumentumok alapján történő kisajátítását. Ezért is döntöttem úgy, hogy részt veszek ezen a nyilvános eseményen”. Lapunk megkeresésére a Magyar Szövetség képviselője elmondta, hogy szerinte a rendőrség megfélemlítéssel akar fellépni az ellen, hogy párbeszéd folyjon a dekrétumokról.
„Nem tudom elképzelni, hogy egy pozsonyi tüntetésről kivezessenek egy tüntetőt azért, mert egy >>Fico=maffia<< feliratú transzparenst tart a kezében. Ez egy rettenetesen furcsa állapot, de az egyértelmű, hogy a hatóság megfélemlítéssel próbálja elérni, hogy erről az ügyről beszéljünk” – közölte Orosz a történtek kapcsán.
Mit mondanak a hatóságok?
Az ügy számos kérdést vetett fel. Lapunk először a belügyminisztériumhoz fordult válaszért, a tárca azonban „tárgyilagosság érdekében” a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitánysághoz irányított bennünket. Arra a kérdésünkre, hogy mi az álláspontjuk a pénteki tüntetéssel kapcsolatban, törvénysértő-e egy ilyen típusú rendezvény szervezése vagy az azon való részvétel, közölték, hogy a múlt hét pénteki tüntetés a gyülekezési joggal összhangban történt. „A 2026. 01. 30-án a pozsonyi Főtéren megtartott nyilvános gyűlés a gyülekezési jogról szóló 84/1990. sz. törvénnyel összhangban került megrendezésre” – fogalmazott lapunknak Silvia Šimková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
Lapunk arról érdeklődött továbbá a rendőrségnél, hogy lesz e folytatása Orosz Örs ügyének. Erre azt a választ kaptuk, hogy a pénteki rendezvény során a rendőrőrök egyetlen személyt sem állítottak elő, illetve senki nem követett el olyan bűncselekményt, amellyel összefüggésben büntetőeljárás indult volna. „A rendőrök egy esetben felszólították a gyűlésen jelen lévő egyik személyt, hogy önkéntesen jelenjen meg a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság illetékességébe tartozó egyik körzeti rendőrőrsön magyarázat adása céljából, amelynek az érintett személy eleget tett” – közölte Šimková. Tájékoztatása szerint a felszólítás a rendőrségről szóló 171/1993. sz. törvény 17. § (1) bekezdésével összhangban, a gyülekezési jogról szóló törvény 14. § (1) bekezdés b) pontjára tekintettel történt.
Nem állítottak elő senkit
A rendőrség két jogszabályi pontra hivatkozott: az egyik feljogosítja a rendőrt, hogy magyarázatot kérjen és megjelenésre kötelezzen olyan személyt, aki hozzájárulhat egy jogsértés tisztázásához. A másik szerint szabálysértést követ el az, aki nem engedelmeskedik a gyülekezés szervezőinek vagy rendezőinek rendfenntartó intézkedéseinek, illetve akadályozza őket feladataik ellátásában. A hatóságok válasza alapján tehát a tüntetés során nem történt előállítás, sem letartóztatás. Nem a rendőrség vitte el Oroszt, csupán megkérték, hogy önként menjen be a rendőrségre és magyarázza meg, hogy miért nem volt hajlandó levenni a „Megkérdőjelezem a Beneš-dekrétumokat” feliratú, sárga mellényt.
Mások is hasonló válaszokat kaptak
A Napunk is érdeklődött a hatóságoknál Orosz ügye kapcsán. A portál szinte szó szerint ugyanazokat a válaszokat kapta, mint lapunk. A Napunk szerint a rendőrség láthatóan problémásnak tartotta a Beneš-dekrétumokat megkérdőjelező feliratot, de igyekezett elkerülni annak érdemi jogi értelmezését. A portálnak a szóvivő nem válaszolt arra, hogy a felirat törvénysértő-e, hogyan értelmezik a „megkérdőjelezés” fogalmát, van-e erre belső iránymutatás, mi alapján fenyegették a tüntetés feloszlatásával a szervezőket, illetve indult-e bármilyen (akár szabálysértési) eljárás Orosz ügyében.
Orosz: Panaszt fogok benyújtani
A hatóságok nyilatkozata kapcsán lapunk felkereste Oroszt is, aki elmondta, hogy vasárnap óta ő is birtokában van azoknak az információknak, mely szerint a rendőrség ilyen módon kezeli az ügyet. A Magyar Szövetség képviselője elmondta, hogy az egész helyzet teljesen abszurd, hiszen a rendőrök előbb mentek oda hozzá, mint a szervezők. „A helyzet napnál is világosabb: nemcsak a hazai közvélemény, hanem a szélesebb nyilvánosság számára is egyértelmű, mi okozta a problémát. A hatóságok a szervezőkre is próbáltak nyomást gyakorolni: azt mondták nekik, hogy ha nem vetetik le a mellényeket, feloszlatják a tüntetést. Ezt követően engem kivezettek a tömegből, majd odahívták az egyik szervezőt, és megkérték, hogy szólítson fel engem. Ő ezt meg is tette, én azonban jeleztem, hogy nem fogok engedelmeskedni. Erre közölték, hogy be kell mennem a kapitányságra, és magyarázatot adni” – közölte lapunkkal Orosz, aki elmondta, hogy panaszt fog benyújtani az ügyben. „A hatóság eljárásával szembeni panaszemeléssel már megbíztam egy ügyvédet. Még nem jutottam oda, hogy a panasz végső szövegét jóváhagyjam. Erről egyelőre nem tudok végső formájában nyilatkozni, de a következő napokban benyújtjuk a panaszt” – hangsúlyozta.
Forrás: ujszo.com
Borítókép: Magyar Szövetség
The post A hatóságok szerint Orosz Örs önként ment be a rendőrségre, nem állították elő; Orosz panaszt tesz appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


