Micsoda eredmény! Eb-döntős a magyar női vízilabda-válogatott!

Micsoda eredmény! Eb-döntős a magyar női vízilabda-válogatott!

A magyar női vízilabda-válogatott kedden 8-8-as döntetlen után ötméteresekkel verte meg a görög válogatottat az elődöntőben, ezzel bejutott a csütörtöki Eb-döntőbe  Cseh Sándor csapata.

Az első ráúszásnál Vályi hozta el a labdát, így az első lövés is a magyar csapaté volt, de Faragó kísérletét védte a görög kapus. A kimaradt helyzetek aztán az első percek jellemzői voltak, mindkét oldalon jól védekeztek a csapatok illetve több kontrát is fújtak a játékvezetők, miközben a magyar együttes kétszer is eltalálta a kapufát.

Az első gólig több mint öt és fél percet kellett várni, ekkor Keszthelyi ötméteresből volt eredményes. A következő görög támadásnál lövésig sem jutottak, így Tiba gólja már kétgólos magyar előnyt jelentett. Egy videózás után megadott görög találat, majd egy újabb magyar átlövés gól és egy kimaradt magyar ötméteres zárta a negyedet, melyet 3-1-re nyert meg a magyar csapat.

A második nyolc perc kimaradt görög ötméteressel kezdődött, majd egy görög góllal, amire hamar érkezett Dömsödi révén a magyar válasz. Újabb kimaradt helyzetek mindkét kapu előtt, két görög kapufával. Több magyar támadás is kontrával ért véget, miközben Neszmély kapuja előtt több görög emberelőnyt is ítéltek. Az egyik ilyen pedig egy újabb gólt hozott az ellenfélnek, így a szünetre 4-3-as magyar előnnyel mehettek a csapatok.

A harmadik negyed kettős magyar sikerrel, egy ráúszásnál elhozott labdával majd egy Garda-góllal indult, amire viszonylag hamar válaszoltak a görögök, majd fél perccel később ki is egyenlítettek. Kimaradt magyar emberelőny, majd a meccs eddigi legszebb gólja Leimeter révén, ami ismét magyar előnyt jelentett az utolsó játékrész előtt.

Hírdetés

A záró játékrész ismét Vályi magabiztos labdaszerzésével kezdődött, majd görög ötméteres csattant a kapufán, majd kimaradt helyzetek mindkét oldalon. Ezt görög gól törte meg , így az utolsó három percre döntetlennel mentek neki a csapatok. Ez azonban nem sokáig maradt így, Faragó ismét előnyhöz juttatta a magyar csapatot.

Ez fél perc múlva már kétgólos volt, de a görögök nem adták fel, gyorsan szépítettek. Az utolsó percben emberelőnyben támadhatott az ellenfél, és a falből sikerült is egyenlítenie, az utolsó magyar akció viszont nem hozott gólt, így jöhettek az ötméteresek.

Az első páros után a görögök kerültek előnybe, ami a második kör után ugyanígy volt. A harmadik párosnál mindkét fél bedobta, a negyedikben viszont Golopentza Szonja védett, így az utolsó pár előtt döntetlen volt az állás. De az utolsónál Golopentza ismét védett, így a magyar együttes jutott a döntőbe.

Körkép.sk, m4sport.hu

Nyitókép: waterpolo.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »