Juraj Blanár szlovák külügyminiszter kedden Jakartában megerősítette, hogy Szlovákia véglegesíti az Európai Unió Bíróságához (EUB) benyújtandó keresetét az orosz földgázimport fokozatos megszüntetéséről szóló rendelet kapcsán. Elmondása szerint Pozsony koordinálja lépéseit Magyarországgal, amely már benyújtotta saját keresetét. Erről a TASR hírügynökség számolt be.
„A gazdasági minisztérium minden szükséges dokumentumot összegyűjt ahhoz, hogy valóban nagyon erős érvelési bázisunk legyen a beadványunkhoz, ugyanakkor törekszünk arra is, hogy jó együttműködésünk legyen azzal a neves jogi csapattal, amely minket képviselni fog” – jegyezte meg Blanár.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Magyarországgal való szoros együttműködés ellenére Szlovákia a saját szempontjai alapján kíván eljárni. „Mégiscsak minden országnak teljesen egyedi a helyzete” – tette hozzá.
A jogi vita alapja: szankció vagy energiapolitika?
A miniszter szerint Szlovákia azt kéri az EUB-tól, vizsgálja meg, hogy az Európai Bizottság REPowerEU-tervének keretében indított jogalkotási kezdeményezése nem ellentétes-e az Unió alapító szerződéseivel. Vitathatónak tartják az arányosság és a szubszidiaritás elvét.
„Elemzésünk alapján meggyőződésünk, hogy az egyhangú szavazást megkövetelő szabály megkerüléséről van szó, mivel ez egyértelműen szankciónak minősül” – jelentette ki Blanár.
Az EU-tagállamok január végén véglegesen jóváhagyták az orosz földgázimport tilalmát, legkésőbb 2027 őszétől. A javaslat ellen csak Szlovákia és Magyarország szavazott, azonban az elfogadásához elegendő volt a minősített többség is.
Politikai reakciók
A perindítás szándékát közvetlenül a szavazás után Blanár miniszter és Robert Fico kormányfő is bejelentette. Utóbbi az uniós döntést „ideológiai jellegűnek” és „az EU energetikai öngyilkosságának” nevezte. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn megerősítette, hogy Magyarország már benyújtotta a keresetet.
Az Európai Bizottság készen áll a rendelet megvédésére. „Valóban kiállunk e jogszabály mellett, amely mögött szilárd jogi munka áll, így biztosak vagyunk benne, hogy képesek leszünk megvédeni a tagállamok túlnyomó többsége által támogatott előírást” – közölte január 27-én Paula Pinho, az EB szóvivője.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/MZV
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


