Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet napján, február 2-án Budapesten, a Párbeszéd Házában gyűltek össze a magyarországi szerzetesrendek képviselői. Kerekasztal beszélgetésben arra kerestek választ, miként tudnak megerősödni Krisztuskövető életükben, harmóniában élni és az éltető forráshoz közel maradni.
34 rend mintegy 200 képviselője részvételével rendezett találkozón a középpontban a kapcsolat állt: Istennel, egymással, a világgal. A megszentelt élet napján részt vett Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Zsódi Viktor SchP, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának (FSZK) elnöke és Kakucs Adél Petra OP, a női megszentelt élet intézményeit összefogó Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) elnöke. A résztvevőket a vendéglátó András Attila jezsuita elöljáró köszöntötte: az együttlét, a közös imádság, szentmise, beszélgetés erősítse a megmaradás reményét – fogalmazott XIV. Leó pápa szerzetesekhez intézett beszédére utalva.
Hogy mindenki teljes valójában megérkezzen, kérdéssel indult a nap: Hogy vagy? A digitális eszközök segítségével mindenki válasza megjelent kivetítőn. Egy tízes skálán a résztvevők jelentős többsége a jóllét felső harmadában helyzete el magát.
A program első részében Kővári Magdolna SSS testvért, Lukács János SJ atyát és Orosz Andreát, az Oázis lelkigondozó és mentálhigiénés szolgálat vezetőjét, a bakonybéli bencés közösség oblátáját Gianone Péter, a jezsuita kommunikációs iroda igazgatója kérdezte.
Mennyire kap hangsúlyt az önmagukra való figyelés a közösségekben, tekintettel azokra a helyzetekre is, melyek többet kívánnak az embertől? Mi a helyzet a lelki szárazság idején?
A jezsuitáknak évente egyszer-kétszer téma, főként ünnepekkor kerül elő, a hétköznapok túlságosan terheltek. A jezsuiták fontosnak tartják a szabadnap biztosítását, a közösségi élet minőségére fordított figyelmet – mondta Lukács János.
Kővári Magdolna is rámutatott a kapcsolat, az egyensúly, a közösség hangsúlyára. Ennek keresése folyamatos feladat egyénileg és közösségileg is. „Tudjuk, mivel van dolgunk, a valóság sajnos sokszor már más történet. Ha baj van, akkor biztosan előkerül.”
Orosz Andrea a mérték és egyéni felelősség kérdését emelte ki. Az ember test-lélek-szellem együttese, mindháromra figyelni kell, és fontos ismerni a jeleket, amikkel ki-ki reagál a túlterhelésre. Lelki szárazság idején Andrea szerint segíteni tud az imaforma váltás, a rítusok, és figyelni kell arra, hogy a kapcsolat önmagammal, Istennel, társaimmal rendben legyen.
Lukács János szerint sokféleképpen lehet nem Isten barátságában lenni, ilyenkor az ember nincs jól. E barátság nélkül a munka is frusztrált, holott az intézményes feladat megköveteli ellátását. Továbbá, ahogy múlnak az évek, az ember teljesítőképessége is változik. A leglényegesebb: Istenre figyelni, ha ez megvan, jól vagyunk. Az a feladat, hogy úgy szervezzük meg az életet, hogy ez biztos legyen. E mellett lényeges, hogy legyen az ember mellett valaki. Lukács János szerint ha ijesztő is az üresség, de ott is tud történni több váratlan hatás. „Nem tudom hogy, de megy” – érzését fogalmazta meg. Arra is rámutatott, Jézus nem azt kérdezi tőlünk, milyen a lelki életed, hanem azt, milyen az életed. „A világgal kibékülve, derűvel élek, figyelek arra, ami a lényeg, rendben vagyok” – mutatott rá, hogy az egész a fontos, annak része az ima, ahol minden kezdődik.
Kővári Magdolna szerint alaphelyzet, hogy a feladatok végzésének menni kell, ami vezethet el- és kicsúszáshoz. A szerzetesi identitás gyökere az istenkapcsolat, elhívás, közösség, szolgálat. „Az identitást nem szabad a szolgálat alapján, a teljesítményből meghatározni, arra törekedni, hogy csak elvárásoknak feleljek meg. Ha túlságosan magunkra húzzuk az elvárásokat, elsikkadhat a lényeg, Isten keresése. Ha lelki élet nélkül tesszük mindezt, elveszítjük a perspektívát. Banánhéj a szerzetes számára számokban, teljesítményben gondolkodni. Azt, hogy mire mondunk igent, a belső figyelem – ki hívott meg és mire hívott – kell hogy meghatározza” – fogalmazott.
Hangsúlyozta, „remélem hazajárunk az imába”, továbbá az imádságnak rendszeresnek kell lennie, függetlenül attól, hogy milyennek éljük meg, mi történik benne. A lényeg a folyamatos ima, így az ember túl tud lépni a problémán. Arra is felhívta a figyelmet, tisztázni kell, mit értünk imán. „Fontosak a kötött imák, de a megállás is, a csendes belső figyelés, a végtelenre tekintés, melyben megélem az egységet Istennel, és elkezd valami történni” – mondta. Ebbe az ember be tudja hozni a nehézségeket is. Magdolna testvér szerint fontos a „kötéltánc”: figyelni a saját szükségletre, a kapcsolatra önmagammal. De túl tudok-e lépni önmagamon? Fontos az imaéletem, a mentális egészségem, a pszichológia segít az elmélyült önismeretben, de az nem egyenlő a spiritualitással – hangsúlyozta.
A közösségi életre reflektálva arra keresték a választ: Ha egy dolgot tehetnétek, hogy a közösségben mindenkinek jobb legyen, mi lenne az, és miként tudja a közösség támogatni az egyént?
Lukács János szerint ez „indiszkrét” kérdés. Andrea szerint minél több alkalmat kell adni a felszabadult öröm együttes megélésére, legyen az dicsőítés, kirándulás vagy épp játék. Kővári Magdolna úgy véli, lehetetlen a kérdésre választ adni, tekintve közössége, a szociális testvérek sokféleségét. „Tanulnunk kell az egymásra való jobb odafigyelést – véli. Lukács János hozzátette: el kell gondolkodnunk a digitális világ hatásán közösségünkre. A jezsuita sokat van külföldön, ennek megvan a kihívása és gazdagsága egyben. Tapasztalata: az internet a távol levőket közel hozza, a közel levőket eltávolítja egymástól. Úgy véli, a szabályok segítenek az egyénnek is jó döntéseket hozni. Andrea szerint az a döntő, hogy akarjunk és tudjunk egymáshoz kapcsolódni. Magdolna úgy véli, invesztálni kell a minőségi közösségi életbe, hogy meg tudjanak küzdeni a különbözőségekkel.
A szerzetesek a Jézus Szíve-templomban folytatták az ünneplést. Zsolozsmát imádkoztak, majd Székely János püspök mutatott be szentmisét. Ünnepélyes pillanat volt, amikor a szerzetesek égő gyertyákkal vonultak a Mária és a Szent József oltárhoz, hogy elhelyezzék az égő mécseseket. Több száz gyertya fejezte ki Krisztushoz tartozásukat, önátadásukat.
Székely János háláját fejezte ki a szerzeteseknek, hogy „szabadon, örömmel és szeretettel” hozzák közel a krisztusi életformát, a segítő, gyógyító, a megáldó, megvigasztaló Krisztust: „Kezetekben hordjátok az élet forrását, általatok tud megújulni, megfiatalodni a világ” – fogalmazott.
Felidézte a szerzetesek évének jelmondatát: „Rendben vagyok”: Isten adott a világnak egy gyönyörű rendet, beleteremtette az isteni harmóniát, melynek lényege az önátadó, végsőkig kitartó szeretet. Ebbe illeszkedik életetek egy világban, ami azonban kibillent a rendből, mert a mai ember félreérti a szabadságot, amikor azt vallja, amit szeretnék, azt korlátlanul megteszem. E közben elfeledkezik arról, hogy önátadásra, szeretetre született, amihez kötelességek is kapcsolódnak. Ezt a rendet élik közénk a szerzetesek – mondta, és hálát adott értük, mint az Egyház kincseiért.
A szentmise végén Zsódi Viktor SchP. mondott köszönetet a püspöknek a tanításért, a jezsuitáknak a befogadásért.
A szerzetesek napja agapéval folytatódott. A találkozás, összekapcsolódás valódi ünnepe volt.
Zsódi Viktor kérdésünkre elmondta, 2026-ban az egyik fő hangsúly, hogy közösen ránézzenek a szerzetesi élet intézményére, mi a szerzetesség prófétai küldetése a mai Magyarországon. Hangsúlyozta az együttműködés szükségességét, újra és újra keresni kell a pontokat, ahogyan a szerzetesség közösen tud jelen lenni a mai világban. „Ebben a polarizált helyzetben a szerzetességnek nagyon is meg kell tudni mutatni, hogyan lehet párbeszédben lenni egymással a különböző véleményen lévő személyeknek. Az tanúságtétel, ahogyan mi együtt élünk, és ez fontos – diszkrét – kovász tud lenni a világ számára. Az együttműködés számos olyan programot kínál, amelyben valódi találkozás van akár a lelkiségen, akár az aktivitásainkon keresztül.
Tekintve a szerzetesség sokszínűségét, nem az a feladatunk, hogy egy közös utat találjunk, hanem egymást segítsük, hogy mindenki a saját karizmájának megfelelően tudjon azon a helyen jelen lenni, ahova ő tudja személyesen elvinni az evangélium fényét. Ha ebben tudjuk egymás segíteni, az nagy erőforrás tud lenni – fogalmazott.
Székely János kérdésünkre válaszolva megerősítette, a szerzetesség óriási ajándék az Egyház számára, minden rend egy alapítói karizmát, egy szent különleges életszentségét hordozza a történelemben. Ezzel adnak sokarcú gazdagságot az Egyháznak. Hálásak vagyunk a szerzetesek jelenlétéért. Segítik, éltetik, megfiatalítják Egyházunkat, rengeteg reform a szerzetesektől született. Püspökként ahogy csak tudjuk, próbáljuk támogatni a hivatások ébresztését, éljük a testvéri kapcsolatot. „Rendszeresen látogatom egyházmegyémben a rendeket, ők is jönnek hozzám. A kapcsolatunk gazdag és sokrétű” – mondta.
A püspök fontosnak tartja, hogy hívjon szerzetesrendeket egyházmegyéjébe, ahol különösen is hiányát érzi a női szerzetesi hivatásnak. „A szerzetes nő egyszerűen odaadja az életét, ők az Egyház aranyfedezetei imádságukkal, Istennek szentelt életükkel. A kereszt alatt asszonyok álltak, meg a feltámadás első tanúi is asszonyok voltak. Olyan mélységet, kincset képviselnek, ami égetően szükséges az Egyház számára. Az egyik nagy vágyam, hogy női rendek megtelepedését segítsem Magyarországon.”
Fotó: Merényi Zita
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


