Életük prófétai jel – Közös imádsággal, hálaadással ünnepelték a szerzetesek világnapját Tihanyban

Életük prófétai jel – Közös imádsággal, hálaadással ünnepelték a szerzetesek világnapját Tihanyban

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, az Úr Jézus templomban való bemutatásának napján az Egyház a megszentelt élet ajándékáért ad hálát, és világszerte megünnepli a szerzetesek világnapját. E jeles alkalomból a Veszprémi Főegyházmegye területén élő szerzetesek idén is közös imádságra gyűltek össze a Tihanyi Bencés Apátságban február 2-án.

Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet, a szerzetesek világnapjává február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét. A lengyel pápa kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy az Anyaszentegyház hálát adjon a szerzetesi élet felbecsülhetetlen ajándékáért, előmozdítsa annak mélyebb megértését és szeretetét, valamint

A szentmise előtt az egyházmegye szerzetesei zsolozsmát imádkoztak a hívekkel.

Az ünnep szentmisével folytatódott, amelyet Udvardy György veszprémi érsek celebrált.

A főpásztor az ünnepi liturgiában elvégezte a gyertyaszentelés szertartását.

Udvardy György érsek homíliájában a megszentelt élet mély evangéliumi gyökereire, prófétai küldetésére és az Egyházban betöltött pótolhatatlan szerepére irányította a figyelmet.

Szentbeszédének kiindulópontja az ünnep evangéliumi eseménye volt: Jézus bemutatása a templomban.

A főpásztor rámutatott, hogy

Simeon és Anna alakjában az Egyház a megszentelt élet előképét ismeri fel: az imádságban, böjtben és hűséges várakozásban élő ember tanúságtételét.

A veszprémi érsek hangsúlyozta: a szerzetesség az Egyház életének kiemelkedő ajándéka.

A homília központi gondolata volt a húsvéti misztérium megélése a szerzetesi életben.

Hírdetés

A főpásztor szerint

Ebben kap kiemelt szerepet Isten igéjének hallgatása, amely nemcsak megszólít, hanem belülről alakítja át az embert, és a remény forrásává válik.

Külön hangsúlyt kapott a remény szolgálata is.

Ennek része a hűség mindennapi újra megélése is: az igéhez, a fogadalmakhoz, a közösséghez és ahhoz a helyhez, ahová Isten állította őket.

A főpásztor a „maradás hűségét” különösen is időszerű tanúságtételnek nevezte egy bizonytalan, sokszor menekülő világban.

A prédikáció végén Udvardy György veszprémi érsek hálát adott a szerzetesek jelenlétéért, imádságáért és szolgálatáért, amely nemcsak a főegyházmegyét, hanem az egész hívő közösséget erősíti.

A szentmise végén Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója hangsúlyozta: a megszentelt élet hivatása – minden keresztény hivatásához hasonlóan – az életszentségre és Isten tökéletes szeretetének elérésére irányul.

Az ünnepen a szerzetesek hálát adtak mindazért a kegyelemért és hűségért, amellyel Isten kíséri őket ezen az úton.

Udvardy György érsek háláját fejezte ki a Veszprémi Főegyházmegye szerzeteseiért és a tihanyi közösség vendégszeretetéért, valamint megerősítette: szeretné, ha ezek az alkalmak a jövőben is folytatódnának.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva a főpásztor arra buzdította a híveket, hogy a megszentelt gyertya fényénél imádkozzanak a krisztusi döntésekért, a reményért és az állhatatosság kegyelméért, kérve, hogy mindenki örömmel és hűséggel élje meg saját hivatását.

Forrás: Tihanyi Bencés Apátság

Fotó: Halász Gábor

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »