Elon Musk bejelentette, hogy a SpaceX felvásárolta mesterséges intelligenciával foglalkozó startupját, az xAI-t. Az ügylet révén az űrkutatási és műholdas óriásvállalat, valamint a Grok chatbot fejlesztője egybeolvad, ami a technológiai szektor egyik legambiciózusabb fúzióját jelenti.
Az összeolvadás összekapcsolja az űrtechnológiai és védelmi beszállítót egy dinamikusan fejlődő MI-fejlesztővel, amelynek költségeit jelentős mértékben a chipek, az adatközpontok és az energiaigény határozzák meg. Az ügylelet ismerő források szerint a SpaceX értékét jelenleg ezermilliárd dollárra, míg az xAI-ét 250 milliárd dollárra becsülik.
Az xAI befektetői minden egyes részvényükért 0,1433 SpaceX-részvényt kapnak, míg bizonyos vezetők választhatják a készpénzes kifizetést is, részvényenként 75,46 dolláros árfolyamon.
Az xAI felvásárlása globális rekordot dönt a fúziók és akvizíciók történetében, megdöntve a Vodafone és a Mannesmann 2000-es tranzakcióját. Egy másik forrás szerint az egyesült vállalat részvényárfolyama körülbelül 527 dollár lesz. A SpaceX már korábban is a világ legértékesebb magánkézben lévő vállalata volt.
A megállapodás illeszkedik Musk hosszú távú stratégiájába, amelynek célja üzleti birodalmának – benne a Teslának, a Neuralinknek és a Boring Company-nek – a szorosabb összekapcsolása.
Reuters, körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Hannibal Hanschke/Pool via AP, File
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


