Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a béketeremtést elősegítő szerepéről folytatott megbeszélést hétfőn Kijevben Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter Ignazio Cassis svájci külügyminiszterrel, a szervezet elnökével és Feridun Sinirlioglu főtitkárral.
„Az EBESZ vezetőivel megvitattuk a béke-erőfeszítések alakulását, az ukrán–orosz–amerikai háromoldalú abu-dzabi találkozók eredményeit és az azokkal kapcsolatos várakozásokat, valamint a harctéri helyzetet” – írta az X-en Szibiha.
A miniszter közlése szerint tájékoztatta az EBESZ vezetését Oroszország háborús bűncselekményeiről, a civil lakosság és az energetikai infrastruktúra elleni támadásokról, amelyek „a fagypont alatti hőmérsékletben embereket hagytak áram, fűtés és víz nélkül”.
Szibiha egyúttal megerősítette Ukrajna készségét az EBESZ-szel való együttműködés továbbfejlesztésére, a közös prioritások előmozdítására a svájci elnökség ideje alatt, és hangsúlyozta az együttműködés humanitárius és elszámoltathatósági szempontjainak fontosságát.
A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az EBESZ három munkatársa – Vadim Holdura, Makszim Petrovra és Dmitro Sabanovra – még mindig orosz fogságban van, és ismét követelte szabadon bocsátásukat.
„Beszéltünk arról, hogy az EBESZ milyen szerepet tölthet be a háború után a tartós béke megteremtésében és az egész régió stabilitásában, valamint a közös felelősségünkről a helsinki záróokmány elveinek védelmében” – tette hozzá az ukrán tárcavezető.
MTI/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


