XXIV. TIBI-kupa: Mocsonoki diadal 16 év eltelte után Elek Zoltán2026. 02. 02., h – 14:03 Vágsellye |
Tizenhat évet kellet várni a mocsonokiak újabb elsőségére a Vágsellyei járást képviselő kollektívák teremfoci-bajnokságán, a népszerű TIBI-kupán, melynek immár 24. felvonásán hagyományosan 12 futballcsapat csatázott a trófeáért.
A szervezők ugyan a Vágsellyei járást képviselő kollektívákra fókuszáltak, de a szomszédos Galántai járásból is voltak jelentkezők.
A versenykiíráson nem változtattak. A csapatok előbb három négytagú csoportban körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a pontokért. A viadal különlegessége, hogy csupán a nyolcaddöntők után voltak kiesők. A három csoport első helyezettjét azzal jutalmazták, hogy ők a negyeddöntőben vártak a nyolcaddöntőből kikerülő ellenfelükre.
A csoportokban a favoritok (Horná Kráľová, Trnovec nad Váhom, Močenok) zártak az élen. Mindhárom csoportgyőztes sikerrel vette az akadályt, ezzel karnyújtásnyira került a fináléhoz. Az elődöntőben a címvédő vágtornóciak sziporkáztak, a mocsonokiak pedig a négygólos ifj. Keszely Norbert vezérletével nagy csatában verték felsőkirályiakat.
A futballhívek zöme azt hajtogatta, hogy ez volt az előrehozott döntő.
A bronzmeccsen már 4:0-ra vezettek a felsőkirályiak, de a szelőceiek Farkaš triplájával dramatizálták az összecsapást. Egyenlítésre már nem futotta erejükből. A fináléban a vágtornóciak a párharc első felében még lépést tartottak a mocsonokiakkal, akik azonban gólerős játékosaiknak köszönhetően felőrölték ellenfelük ellenállását.
A kollektívák mezében az igazolt játékosok mellett két erősítésként kiszemelt futballista is pályára léphetett. Így volt az a mocsonokiak mezében tüsténkedő Matej Porubský esetében is, aki az V. ligás Báb labdarúgója.
A nevezett a tornagyőztes sikeréhez 11 találattal járult hozzá, ezzel a rendezvény gólkirálya lett.
„A mocsonoki foci nagy napja a mai.
Végre sikerült megtörni a büntetők átkát, az összes meccsünket megnyertük. Védenceim fantasztikus teljesítményt nyújtottak, mondhatni családként funkcionáltak.
Megörvendeztettük polgármesterünket, klubelnökünket, szurkolótáborunkat. Le a kalappal a szervezőgárda előtt, remek munkát végeztek” – utalt az előző kiírások pechsorozatára, értékelte a kollektíva sikerét, a szervezés színvonalát a győztesek edzője, id. Norbert Keszely, aki korábban játékosként is szerepelt a tornán.
Egyébként ez volt a mocsonokiak harmadik elsősége a TIBI-kupán.
A szervezők a torna első három helyezettjét serleggel, a legjobb kapust, mezőnyjátékost és góllövőt különdíjjal jutalmazták, álomcsapatot is hirdettek. Ismét nagy sikere volt a tombolának. „Örülök, hogy újfent nagy közönségsikere volt a tornának, mely a járáshatárokon átívelő focibarátságot jelképezte. A csapatok játékosai mindent beleadtak, ennek köszönhetően gólokban, látványos egyéni alakításokban, kapusbravúrokban bővelkedő megmérettetéssel indult az új esztendő Mátyusföldön” – összegezte benyomásait a TIBI-kupa ötletgazdája és szponzora Tibor Rábek.
Nyocaddöntő: Žihárec–Veča 2:5, Galanta U19–Hájske 1:3, Selice–Čierny Brod 8:1); Šaľa U19–Tešedíkovo 4:4, büntetőkkel:1:2.
Negyeddöntő: Horná Kráľová–Hájske 3:2, Močenok–Veča 4:1, Pusté Sady–Selice 3:8, Trnovec nad Váhom–Tešedíkovo 3:2.
Elődöntő: Horná Kráľová–Močenok 6:7, Trnovec nad Váhom–Selice 7:1
Döntő: Močenok–Trnovec nad Váhom 6:3 g.: Kružlík 3, Porubský 2, ifj. Keszely, ill. P. Marček, Kuruc, Očenáš.
A legjobb kapus: Patrik Hátaš (Trnovec n/V.)
A legjobb mezőnyjátékos: ifj. Norbert Keszely (Močenok)
A legjobb góllövő: Matej Porubský (Močenok, 11 gól)
Álomcsapat: Timotej Kalnický (Horná Kráľová)–Lukáš Farkaš (Selice); Angelo Guerrero (Horná Kráľová); Patrik Marček (Trnovec n/V.), Michal Kružlík (Močenok).
XXIV. TIBI-kupa Kapcsolódó cikkünk
Teremfocitornával rajtol el az új esztendő Mátyusföldön. A Vág-parti járási központ sportcsarnokában szombaton immár 24. alkalommal rendezik meg (kezdés: 8.00) a Vágsellyei járást képviselő kollektívák teremfoci-bajnokságát, a népszerű TIBI-kupát.
A tornán hagyományosan 12 futballcsapat csatázik az elsőségért. A helyi járást 9 együttes képviseli, a szomszédos Galántai járásból három alakulat áll csatasorba.
Kiesők a negyeddöntőtől
„December elején sorsolásra invitáltuk a résztvevők tisztségviselőit, s a baráti összejövetelen alakult ki a csoportbeosztás. A versenykiíráson nem változtattunk. A csapatok előbb három négytagú csoportban körmérkőzéses rendszerben küzdenek a pontokért. Viadalunk különlegessége, hogy csupán a nyolcaddöntők után lesznek kiesők. A három csoport első helyezettje a negyeddöntőben vár a nyolcaddöntőből kikerülő ellenfelére.
A kollektívák mezében az igazolt játékosok mellett két erősítésként kiszemelt futballista is pályára léphet. A mérkőzések időtartama 18 perc”
– tájékoztatott a felsőkirályi futballklub által szervezett év eleji erőpróba érdekességeiről a főtámogató Tibor Rábek, a kupanévadó vállalkozás tulajdonosa.
Megint lesz tombola
A szervezők a torna első három helyezettjét serleggel, érmekkel, a legjobb kapust, mezőnyjátékost és góllövőt különdíjjal jutalmazzák. A belépőjegyeket (2 euró) a tombolában kisorsolják, egyebek mellett márkás mosógépet, ruhaszárító gépet, tévékészüléket is nyerhetnek a nézők, de további értékes díjak is gazdára találnak. „Mindent megteszünk azért, hogy a labdarúgók, a tisztségviselők, a nézők és a meghívott vendégeink jól érezzék magukat.
Minden focikedvelőt nagy szeretettel várunk rendezvényünkre. Azon leszünk, hogy seregszemlénk ezúttal is a mátyusföldi labdarúgás, a focibarátság ünnepe legyen”
– nyomatékosította a teremtorna elsődleges célját Tibor Rábek.
A rendezvény kicsúcsosodását jelentő finálé 18.00 órakor kezdődik. Figyelmet érdemel, hogy a felsőkirályiak eddig tizenegyszer örültek a tornaelsőségnek, tavaly azonban a vágtornóciak diadala került a krónikába.
A csoport: Horná Kráľová, Veča, Šaľa U19, Pusté Sady
B csoport: Hájske, Trnovec nad Váhom, Žihárec, Čierny Brod
C csoport: Močenok, Selice, Galanta U19, Tešedíkovo
XXIV. TIBI KUPA
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


