Hét év után újraindul a kassai Márai nagy múltú iskolabálja Németi Róbert2026. 02. 02., h – 12:07 Kassa |
Hét év kihagyás után idén újra megszervezi hagyományos bálját a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola. Az intézmény gazdag múltra visszatekintő közösségi eseménye a világjárvány miatt több éven át szünetelt, az iskola vezetése és a szülői szövetség azonban most közösen döntött a hagyomány felelevenítéséről. A szervezők szerint a bál elsődleges célja nem a reprezentáció, hanem az iskolai közösség megerősítése: a szülők, pedagógusok, diákok és az iskola barátai közötti kapcsolatok elmélyítése.
Reitzner Henrik, a szülői szövetség elnöke lapunknak elmondta, hogy az iskolabál mindig is a közösségi élet fontos tere volt, ám már a korábbi években sem volt egyszerű megszólítani és mozgósítani a résztvevőket.
„2013-ban például 86-an voltunk, ami akkor is azt mutatta, hogy tudatos szervezésre van szükség. A járvány után különösen fontos, hogy újra „bevisszük a köztudatba” ezt az alkalmat, és megmutatjuk: érdemes időt szánni az együttlétre”
– nyilatkozta lapunknak az elnök azzal, hogy a kassai magyar bálok sorából ez a rendezvény az elmúlt években kimaradt, a mostani újraindítás egyfajta hiányt is pótol. Reitzner szerint a Márai-gimnázium egyik erőssége éppen a családias légkör, amely kifogástalanul megkülönbözteti az intézményt sok más iskolától.
„Nálunk a szülők nem csak be- és kilépnek az iskola kapuján, hanem beszélgetnek, kapcsolatokat építenek. Ha ezt a közeget egy bálterembe visszük át, az már önmagában közösségépítő erejű. A társas együttlét kultúráját is tanulni kell – ez a nevelés része”
– hangsúlyozta. A bálra a szervezők nemcsak az aktív szülőket és pedagógusokat, hanem volt diákokat és az iskola támogatóit is várják, abban bízva, hogy a kezdeményezésnek hosszabb távon is lesz folytatása.
Kapcsolódó cikkünk Kassa |
A Kassa Megyei Önkormányzat (KSK) ma reggel kezdődött közgyűlésének tizedik pontja ismét az ország második legnagyobb városának két magyar iskolája, vagyis az Ipari és a Márai összevonásáról szólt. A programpont napirendről való levételét végül Pandy Péter (Magyar Szövetség) megyei képviselő kérte, javaslatát 40 képviselő támogatta.
A kassai Szakkay József Szakközépiskola, illetve a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola összevonásáról szóló programpont törlését Pandy Péter az iskolaügyet érintő, folyamatban lévő törvénymódosításokkal, illetve Tomáš Drucker (Hlas) iskolaügyi miniszterrel napokkal ezelőtt történt egyeztetésével magyarázta.
Folyamatban van egy új törvénymódosítás, amely lehetővé tenné a „cluster” rendszerű összevonást, ami azt jelenti, hogy a különböző iskolák jogalanyisága megmaradna egy közös iskolaközponton belül. Ez fontos, mert mindkét iskola hosszú történelmi múltra tekint vissza, és a nagyobb függetlenség melletti egyesülés biztosíthatná a hosszú távú együttműködést
– nyilatkozta az Új Szónak Pandy Péter azzal, hogy július közepén terveznek egy kerekasztal beszélgetést az összevonásokat érintően. Ez a megbeszélés Pandy szerint lehetőséget ad arra, hogy az érintett felek a törvényi változásokra és a megbeszélések eredményeire is figyelemmel lehessenek.
Pandy szerint nem ők hibáztak
Talán nem meglepő, hogy az összevonás körüli vita jelentős hatással volt a beiratkozási számokra a Máraiban. A helyi közéletben kialakult feszültségek és a médiában zajló viták a szülők és diákok bizalmát is csökkenthették az intézmény iránt, ami az igazgatónő szerint részben hozzájárult a beiratkozási számok csökkenéséhez. Bár az Ipari és a Márai összevonását legelőször Pataky Károly megyei alelnök, a Magyar Szövetség megyei képviselője terjesztette be a tanácsnak, Pandy meglátása szerint ezért ők nem vonhatóak felelősségre.
Mi úgy véljük, hogy a közösségi médiában és az egyéb nyilvános felületeken indított viták, illetve a minket célzó online hadjáratok túl voltak méretezve. Nem szeretnék senkit sem értékelni, de ezt a fajta megnyilvánulást nem tartom helyesnek
– tette hozzá Pandy Péter. Nem érez személyes felelősséget azért, mert a Máraiban az előző évekhez képest nagyjából a felére csökkent a beíratandó elsősök száma. Úgy véli, hogy ezekre a kérdésekre elsősorban azoknál kell keresni a válaszokat, akik agresszív kommunikációt folytattak.
Turbulens időszak
A megyei közgyűlésen a Márai képviselői és nagyjából egy tucatnyi szülő is részt vett. A programpont törlése után Csurkó Éva igazgató magabiztosan elmondta, továbbra sem adják fel a harcot, és ezentúl is azon fognak dolgozni, hogy az iskola jövőjét biztosítsák.
Sajnos, ahogy ezt már többször is elmondtuk, az Ipari összevonásával nem oldódna meg a helyzet, a költségvetésünk nem engedné, hogy velünk együtt az ő jövőjüket is biztosítsuk. Számunkra továbbra is az a legfontosabb, hogy az iskolák jogalanyisága, tehát az Ipari, illetve a Márai önállósága a gimnáziumunk és alapiskolánkkal együttesen továbbra is sértetlen formában megmaradjon
– nyilatkozta lapunknak Csurkó Éva, a Márai igazgatója. A Máraiban idén szeptemberben nagy valószínűséggel csak egy alapiskolai elsős osztályt indítanak, ami Csurkó szerint is részben az iskolát ért turbulens híreknek köszönhető.
Azt természetesen még mi sem tudjuk, hogy pontosan minek köszönhető a kiselsősök számának rohamos csökkenése, de már most azon dolgozunk a szülőkkel együtt, hogy az elkövetkezendő években ismét felfelé íveljenek a számok
– tette hozzá Csurkó Éva. Az előző évek szinte folyamatosan nőtt a gyerekek létszáma.
Váratlan változás
Rigó Gyula, az Ipari igazgatója meglepődve értesült a megyei tanács döntéséről, elmondása szerint pár nappal ezelőtt még azt hitte, ma már mindent véglegesen eldöntenek.
Azt az ígéretet kaptam telefonon a megye alelnökétől, Pataky Károlytól, hogy a mára betervezett programpontot a két iskola összevonásáról jóváhagyják, de nagy meglepetésünkre ez végül mégsem történt meg. Számunkra továbbra is az a cél, hogy a két iskola egyesüljön, mert minket csak ez tud majd megmenteni, hisz a 150-es létszámunkkal nem tudnánk új szakokat indítani
– mondta szerkesztőségünknek Rigó Gyula. A szakokat illetően arról is említést tett, hogy bár az Ipariban a 2026/27-es tanévre tervezett szakok indításának számáról, beleértve a kereskedelmi szak végleges eltörléséről még jelenleg is zajlanak az egyeztetések, nagy meglepetés érte őket, ugyanis erre a konkrét szakra a jövő tanévre túljelentkezést regisztráltak.
Ez egy hatalmas paradox, hiszen a megye pontosan azt a szakot szeretné leállítani, amelyre a 2025/26-os tanévre sokkal többen jelentkeztek, mint ahány helyet tudunk biztosítani. A jelentkezők összességét tekintve jól állunk, idén 40 végzős diákunk van, a jövő tanévet pedig 39 új elsőssel indítjuk
– tette hozzá Rigó Gyula.
A két iskolát mindenképpen összevonják
A Márai és az Ipari összevonásáról már hónapokkal ezelőtt felröppentek a hírek, azonban a megyei képviselőknek a mai napig nem sikerült döntést hozniuk az ügyben. A Márai vezetése már február óta azt hangoztatja, hogy nem kér az összevonásból, a tervezetet elhamarkodottnak és a jelenleg érvényben lévő törvények értelmében értelmetlennek és jogtalannak tartja, ugyanakkor az Ipari nem bánná, ha a jövőt a szóban forgó Máraival alapozhatnák meg. A Magyar Szövetség képviselői szerint bár a ma ismét elnapolták a döntésre vonatkozó programpontot, ez nem jelenti azt, hogy a 2026/27-es tanévre ne vonnák össze a két iskolát.
Az egyetlen működőképes modellt csakis a két iskola összevonásában látjuk. Az, hogy a programpontot ma töröltük, pusztán azért van, mert az egészet át kell beszélni, és meg kell találni a közös utat. Hogy erre hogyan, milyen formában kerítünk sort, per pillanat még biztosan nem tudjuk, de amint ezt közösen megtaláljuk, a jövő szeptemberben életbe lépő összevonást annak megfelelően, még az idei megyei közgyűlések során meg fogjuk szavazni
– zárta Pandy Péter.
Szükség van rá
Csurkó Éva igazgató szerint az iskolabál különleges alkalom arra, hogy a mindennapi szerepeken túlmutató módon találkozzanak az intézményhez kötődők.
„Ilyenkor a szülőt, a tanárt, az iskola vezetőit egy másik oldalukról ismerjük meg. Kötetlenebb a beszélgetés, más témák kerülnek elő, és ez erősíti az egymás iránti bizalmat”
– mondta Csurkó azzal, hogy a bálokat korábban a szülői szövetség lelkes csapata szervezte, és ezek az estek évtizedeken át meghatározó közösségi eseménynek számítottak Kassán. Az igazgató úgy látja, napjainkban különösen felértékelődik az ilyen jellegű találkozások szerepe.
„A digitalizáció mellett egyre kevesebb az élő, személyes kapcsolódás. A közösségeket tudatosan építeni kell, mert maguktól már nem alakulnak ki olyan szorosan, mint régen”
– jegyezte meg. Csurkó azt is elmondta, hogy az iskola létszáma az elmúlt években ismét növekedni tudott, ami jó alapot adhat a közösségi élet megerősítéséhez is, de a szülők aktív részvétele nélkül ez nem képzelhető el. A szervezők reményei szerint az idei bál nemcsak egy nosztalgikus visszatérés lesz, hanem egy újrakezdés arra, hogy ismét rendszeres találkozási ponttá váljon a kassai magyar iskolai közösség számára.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


