Turek: Elkészült a kereset a cseh államfő ellen

Filip Turek, a cseh Motoristák (Motoristé sobě) párt képviselője bejelentette: jogászai elkészítették a Petr Pavel államfő elleni keresetet, amiért az elnök megtagadta külügyminiszteri kinevezését. A Novinky.cz beszámolója szerint a politikus ezt hétfőn (február 2-án), a koalíciós tanács ülése előtt közölte.

Turek szerint az államfő a felelős a Vár és a külügyminisztérium közötti feszült viszonyért, mivel – véleménye szerint – Pavel „leereszkedett a napi politikai harcok szintjére”. A képviselő nehezményezi, hogy az elnök felemlegette a közösségi médiában és máshol elkövetett korábbi „tévedéseit”.

„Az elnök úr azzal vádolt meg, hogy hosszú időn át a 20. század egyik legrosszabb rezsimjét dicsőítettem. Pedig mindannyian tudjuk, hogy ez csupán fekete humor volt”

Hírdetés

védekezett Turek.

A politikus már január 9-én kilátásba helyezte a perindítást, de akkor arra hivatkozott, hogy nem volt ideje a dokumentum kidolgozására. Mostanra azonban elkészült a jogi anyag, amelyet Turek a koalíciós partnereivel is meg kíván vitatni.

spravy.stvr.sk

Nyitókép forrása: facebook.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »