Jelentősen bővülhet az állami árösszehasonlító portál, a cenyslovensko.sk kínálata. A tervek szerint a jövőben olyan élelmiszerek árait is összehasonlíthatjuk majd, mint a lencse, a rizs, a tésztafélék, az étolaj, valamint többféle gyümölcs és zöldség. Erről hétfőn tájékoztatott a Pénzügyminisztérium, hangsúlyozva, hogy a lépéssel elsősorban a lakossági igényekre reagálnak. A vonatkozó rendelettervezet egyelőre előzetes tájékoztató formájában érhető el a slovlex.sk jogszabályi portálon.
A tárca tájékoztatása szerint a rendszer jelenleg hat főkategóriát tartalmaz, amelyeken belül 15 élelmiszertípus és csaknem 300 konkrét termék ára követhető nyomon. Az új javaslat alapján ez további mintegy 23 élelmiszerfajtával egészülne ki. A bővítésnél a minisztérium az oldal látogatóitól érkező visszajelzéseket vette alapul, így azok a termékek kerülnek be, amelyek a leggyakrabban landolnak a vásárlók kosarában.
„Ez a jogalkotási folyamat kezdeti szakasza, amely elindítja a társadalmi és szakmai vitát. Az új élelmiszerek végleges listájáról még az üzletláncok képviselőivel is egyeztetni fogunk”
közölte a minisztérium.
Az állami árösszehasonlító fő célja az árak átláthatóságának biztosítása, a kosárérték összehasonlítása és a megtakarítás segítése a mindennapi bevásárlások során.
„A felhasználók által összeállított bevásárlólisták összehasonlításával akár a végösszeg több mint 20 százalékát is meg lehet takarítani egyetlen bevásárlás alkalmával. Ekkora különbség is lehet ugyanis egy azonos vagy hasonló termékekből álló kosár ára között a legdrágább és a legolcsóbb üzletben”
magyarázta a szaktárca.
A minisztérium emlékeztetett arra is, hogy az indulás óta folyamatosan fejlesztik az oldal funkcióit, hogy megkönnyítsék az üzletek és termékek kiválasztását.
„Jelentős előrelépést hozott az interaktív térkép bevezetése, amely lehetővé teszi a felhasználó aktuális tartózkodási helye szerinti keresést”
tették hozzá.
teraz.sk
Nyitókép forrása: reprofoto/cenyslovensko.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


