A 2004-ben Amerikából indult 40 Nap az Életért mozgalom 2017-ben került Magyarországra. Az első kampányt négy év szünet követte, azóta az elsőt koordináló Hajdani Józsefné Magdi egyedül szervezi Budapesten. Az alábbiakban az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia interjúja olvasható.
Az évi két eseménybe egyre több vidéki város is bekapcsolódik. Január 31-én a pesti ferenceseknél kerül sor a közelgő tavaszi kampány előtti nemzetközi felkészülési szakmai napra, amelyre január 23-ig várják a jelentkezéseket.
– Oszd meg velünk történetedet, amely életvédő szolgálatodhoz vezetett.
– Három gyerekem született egy olyan házasságban, amelyben a családi békesség fenntartása iránti próbálkozásaim nem jártak sikerrel. Már válófélben voltam, amikor szerelembe estem egy szintén házas és háromgyermekes férfival, akitől megfogant közös gyermekünk. Mivel a törvény lehetőséget adott rá, és tudtam, hogy mások is „szabadulnak meg” ilyen módon a „problémától”, én is az abortusz mellett döntöttem. Ha partnerem támogatott volna, vállaltam volna gyermekünk felnevelését. De nem akarta, így a terhességmegszakítást választottam. Kérésére titokban tartottuk. 21 éve azzal zártam le magamban: ez volt az egyetlen út, nem hozhattam volna jobb döntést. Nem foglalkoztam vele napi szinten.
– Mikor jöttek felszínre a lelki nehézségek?
– Évekkel később. Elváltam, gyerekeim elköltöztek. Szociális munkám és a nagycsaládos egyesület vezetése egyre nagyobb terhet jelentett számomra. A téli időszakokban egyre többet sírtam, egyre kevésbé voltam döntésképes; gyerekeim már nem mertek magamra hagyni. Kapcsolatunk folytatódott, rettentő érzelmi hullámvölgyet jelentve, egyre kezelhetetlenebbé vált számomra. Gyerekeim kérésére elmentem háziorvoshoz, aki ideggondozóba küldött, ahol nyugtatót írtak fel. Nem gyógyszert akartam szedni, hanem a helyzetemből kilábalni, ezért visszamentem a háziorvosomhoz, aki beutalt a Dél-pesti Kórház depressziós rehabilitációs osztályára. Ott végre döntésre jutottam: megszakítom a kapcsolatot. Később elmentem egy pünkösdi gyülekezet csoporttalálkozójára, azzal a reménnyel, hátha társra találok, akivel új életet kezdhetek. Nem találtam, de olyan szeretettel fogadtak, figyelmesen meghallgattak, hogy rádöbbentem: erre van szükségem. Társadalmi munkával másokon segítettem, de nekem is szükségem volt arra, hogy szeressenek és közeli barátokra leljek, amire nem volt időm. Nekik köszönhetően idővel Istent választottam, és kértem Tőle: segítsen, egyedül nem vagyok képes rá. Utána bármikor, amikor indíttatást éreztem, hogy felhívjam, elég volt elismételni: „Jézus Krisztus megváltottja vagyok, aki a vérével kifizette a bűneimet, Hozzá tartozom, Őt választottam”, és elmúlt a kísértés… Elkezdtem istentiszteletre és úgynevezett barátkozó alkalmakra járni, hogy a bemerítéses keresztelés révén új ember születhessen meg bennem.
– Hogyan segített megtérésed a lelki gyógyulásban?
– A felkészítés része volt a lelkigondozói beszélgetés. Még nem voltam egészen jól, depresszióm nem tűnt el teljesen. Kértek tőlem egy listát a bűneimről. Bár gyerekként jártam hittanra, nem olvastam a Bibliát. A kapott segédanyag erős támpont volt az önvizsgálathoz. Hosszú listám lett, pedig előtte jó embernek gondoltam magam, és vallottam: a gyerekkori hitoktatás nem múlt el belőlem nyomtalanul. A lelkigondozók közösen imádkoztak bűneim bocsánatáért, de amikor eljutottunk az abortuszhoz, kérték, azzal külön foglalkozzunk. Olyan mély sírás szakadt fel belőlem, mintha megszületett gyermeket vesztettem volna el… Megértettem: az abortusz volt depresszióm gyökere. Bár a pszichológusok is segítettek korábban, de nem kérdeztek rá. Közben az istentiszteleteken, a dicsőítő énekek alatt gyakran teljesen váratlanul és megmagyarázhatatlanul elsírtam magam. Isten nagyságáról és jóságáról szóltak, és mivel muzikális voltam, ugyanolyan gyógyhatásúaknak bizonyultak számomra, mint Isten igéje. Segített a Biblia csoportos tanulmányozása és a rendszeres imádkozás is. Amikor legközelebb az abortuszt mélyebben átbeszéltük, és imádkoztunk, hogy Isten azt a sebet is begyógyítsa, láttam egy képet: egy virágos réten Jézus kézen fogva sétál kislányommal. Tőlem függetlenül a lelkigondozók is azt látták…
Amikor Albertné Görgey Zsuzsanna, a Magyarok Európában Egyesület vezetője meghirdette a Séta az életért rendezvényt, én is jelentkeztem. A Kiáltás az Életért Egyesületnél éppen akkor indult az úgynevezett Istenfélő tanácsadó képzés. Miután elvégeztem, Bergs Zsuzsa, az egyesület vezetője javasolta, vegyek részt egy feldolgozó csoportos foglalkozáson is. A lezáró gyászszertartás nagyon megérintett, és rájöttem: az Úr engem meggyógyított. Megbocsátottam anyukámnak, amikor elmondta, lett volna egy testvérem. Megértettem, nehéz helyzetben volt, ezért titkolta előttem is sokáig. Én is elmondtam gyerekeimnek. Rájöttem: joguk van tudni, hogy testvérük már a mennyben vár ránk. Ha már nem lehettem a Földön jó anyukája, ne legyen hiábavaló korai távozása…
– Mit tapasztaltál a rehabilitáción és a feldolgozó csoportok vezetésekor?
– Több beteg rendelkezett olyan komoly testi tünetekkel, amelyeket leleteik nem támasztottak alá. Utólag azt gondolom, amit már statisztikák is alátámasztanak: az abortusz utáni depresszió, mint poszttraumás állapot a férfiakat is érinti, akár súlyosabban is. A nők könnyebben kérnek segítséget, a férfiak mélyre zárják érzéseiket, s ha bizonyos esetekben kezeltetik is függőségeiket, addig nem nagyon jutnak el, hogy azok oka gyermekük elvesztése is lehet. Annak, aki nemet mond Istentől kapott ajándékára és arra az elhívásra, hogy biztonságos közeget teremtsen a születendő gyermek és anyja számára, ez lelki törést okoz. Azt gondolják: ha racionálisan döntenek arról, hogy nekik most nem kell a baba, az abortusz véget vet a „problémának”. De Isten élettörvényei magasabb rendűek a döntéseinknél, s ha beleütközünk, valahol úgyis a felszínre tör…
A gyászfeldolgozásokon sokszor kiderült: az adott családban több vetélés is volt, megszületett gyermek halt meg vagy komoly betegséggel született. Ha a halál szellemisége megjelenik egy családban, a leszármazottaknál is pusztít, amíg egy családtag meg nem vallja a bűnt Isten előtt. A fiatalok sokszor hivatkoznak arra: anyjuknak is volt abortusza, miért ne lehetne nekik is… Látszólag nincs bajuk, de lehetnek olyan betegségeik, amelyeket nem hoznak összefüggésbe az abortusszal. A ki nem deríthető lelki panaszoknál érdemes rákérdezni arra is – kortól, nemtől és hittől függetlenül. Két olyan feldolgozó csoport vezetésében is részt vettem egyébként, ahol a résztvevők mind keresztények voltak, és kiderült: bár tudták, hogy Isten megbocsátott nekik, önmaguknak nem tudtak, s ez az önvád elválasztotta őket Istentől. Óriási szükség lenne mielőbb felszabadítani őket arra, hogy Krisztus munkájában részt vegyenek – akár keresztények, akár nem; illetve az utóbbiak megtéréséért is dolgozni. Viszont közben lett öt unokám, így már nem fér bele az időmbe, legfeljebb akkor, ha valaki megszervezné, s én csak levezetném a találkozókat.
– Hogyan és mikor csatlakoztál be a 40 Nap az Életért mozgalomba?
– Az amerikai szervezet nyilvántartása szerint ma már 71 országban működik a 40 napos imaszolgálat, több mint egymillió önkéntessel, 20 ezer egyházi közösség bevonásával. Több mint 14 ezer kampány után már több mint 26 ezer baba megmeneküléséről, több mint 275 abortuszt végző egészségügyi dolgozó kilépéséről és 184 abortuszközpont bezárásáról/megszűnéséről van tudomásunk. A megmenekültek tényleges száma ismeretlen: a szervezet csak azt számolja és adja közre, akikről tudomásuk van. Céljuk: ott, ahol keresztények élnek, ne folytassák a vér kiontását, áldásokat nyerjenek a családok és a városok is. A nők túlnyomó többsége ugyanis nem akarja a terhességmegszakítást, többnyire a körülmények azok, amelyeket nem tartanak kellően biztonságosnak, ezért nem ismerve más lehetőséget, kényszerből választják azt az élet helyett.
2017-ben az Alfa Szövetség elnöke, Téglásy Imre megkereste azt az imacsoportot, amelyet korábban Hegedűs Laci – a Kiáltás az Életért Egyesület külső munkatársa – hívott össze: valósítsuk meg együtt a 40 Nap az Életért mozgalmat itthon. Elvállaltuk. Amikor a nyolc fős csapat fel akarta adni – akik keresztények és harcos életvédők voltak, de úgy érezték, nem tudnak elegendő időt rááldozni –, tiltakoztam és elvállaltam a koordinálást. Egy-két nyugdíjas testvér és Isten segítségével végig tudtuk vinni. Az első csapat utána felbomlott: úgy látták, saját egyesületeik működtetése mellett nem fér bele az idejükbe.
– Miért folytattad?
– Továbbra is erős késztetést éreztem Isten részéről, bár még gyülekezetemben sem bátorítottak. Fiatalabb, angolul jól tudó utódot kerestem, de senki nem akarta átvenni. Láttam a nemzetközi kampány eredményességét is. Európában jóval kevesebben vagyunk: Angliában, Spanyolországban, Horvátországban vannak a legtöbben, nemrég kezdték Franciaországban és Németországban, máshol csak elvétve van. Sok imádság után arra jutottam: Isten nem akarhatja, hogy mi, magyarok kimaradjunk ebből.
Az újraindításnál csak Görgey Zsuzsanna támogatott, vele megbeszéltük: ha újraindul az imaszolgálat, több embert hívhatunk a sétára is. Egy polgári kormány ugyanis csak akkor tud egy abortuszt szigorító törvénymódosító javaslattal foglalkozni, ha erre van társadalmi támogatottság, ahhoz viszont az életvédő szemléletnek el kell terjednie. A lengyeleknek más módon, de 20 évbe került, mire eljutottak oda, hogy egy ilyen törvényjavaslatot el tudtak fogadtatni. Ma Horvátország után már nálunk van a legtöbb helyszín, de nem volt könnyű ide eljutni… 2017-ben megtapasztaltam, Isten hogyan szólítja meg az embereket a keresztény közösségekből: egyéni módon jelentek meg és imádkoztak velünk. Arra gondoltam: ha Isten küldte őket és engem is megerősített, máskor is meg fogja tenni. Nyugdíjazásom után bejelentkeztem a 2021-es tavaszi kampányba. A SOTE II. Klinika előtti Hugonnai Vilma parkot választottuk helyszínül.
– Ma már 12 vidéki városban van imaszolgálat. Hogyan vált országossá?
– A vidéki szervezők többségét nem ismertem, Isten vezette őket hozzám. Az első határon túli jelentkezés Székelyudvarhelyről történt. 2022-ben indult Debrecen. Akkor kiderült: új csatlakozó városok esetén az általánosan előírt napi 12 óránál kevesebb idő is engedélyezett – ezután több magyar helyszínen is elindult. Utána jelentkezett Kissevichné Toldi Hajnalka. A Székesfehérvári Életvédő Napon olyan sok életvédő gondolkodású ember összejött és annyi tanúságtétel elhangzott, hogy többen kaptak indíttatást. Utána kapcsolódott be Szombathely és Szeged, Zalaegerszeg. Honlapunkon látható, hol zajlanak a kampányok.
Ez egy böjt, ima és békés jelenlét: közbenjárunk a válsághelyzetben lévő édesanyákért és a veszélybe került magzatokért, hogy Isten segítsen azokat a körülményeket rendezni, amelyek akadályai a gyermek elfogadásának. Egyesek szerint a kórházak előtti imádkozásnál vagy sétánál többet kellene tennünk, például kapcsolatot létesíteni az arra járókkal, de ez ritka és nem is feltétlenül tanácsos: nem tudhatjuk, ki mivel érkezik. Minden szervező és résztvevő aláír egy békenyilatkozatot, amely rögzíti az elfogadható keresztény viselkedési szabályokat, így az esetleg felmerülő jogi problémák megoldásában is segíthet. Ajánlott a képzés anyagát áttanulmányozni. Fontos az is, hogy beszámolóinkban kifejezzük hálánkat. Az életvédelem mellett fontos szempont az élhetőbb világ. A keresztényeknek a halál szellemiségével közösen kellene szembeszállniuk.
– Mi a cél január 31-én?
– Még 2025 tavaszán ismertem meg Drenovits Zsuzsát, aki P. Papp Tihamér atya szárnyai alatt fejlődő ferences közössége révén segít; az őszi kampányra már közösen készültünk a CitizenGo-val, a pesti ferenceseknél. Olyan kérdésekről beszéltünk, mint az életvédelem fontossága, mikor kezdődik az élet, miért kell a szolgálatról beszélni, miért kell imádkozni. Ezt folytatjuk január 31-én, külföldi és magyar előadókkal, hogy felkészüljünk a tavaszi kampányra. A szomszédos háború és a közelgő választások is okot adnak az intenzívebb imaszolgálatra – nemcsak az életvédelmet szolgáljuk, a keresztényi ébredést is. Célom, hogy a 40 napos kampányszervezők is találkozzanak egymással, az életvédő szervezetek pedig összekapcsolódjanak, közös imádkozással is erősítsék egymást.
Amerikából, Londonból, Horvátországból és talán Lengyelországból videóüzeneteket kapunk. Lesz szó a felvilágosítás fontosságáról, a terhességmegszakítások felelőséről, a válsághelyzetbe került kismamák szükségleteiről, a gyermekvesztés feldolgozásáról. Bemutatjuk a Life International és a SaveOne nemzetközi szervezeteket, megismerjük a különböző nemzetközi és magyar tapasztalatokat, kik hogyan építik az élet kultúráját és küzdenek meg a felmerülő nehézségekkel. Közösségi oldalunkon látható a részletes program és ott várjuk a jelentkezéseket is január 23-ig.
Szöveg: Antal-Ferencz Ildikó
Forrás: Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia
Fotó (archív): Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
