Ádám László írása
Ha nem számítjuk a korábbi, kisebb mértékű betelepüléseket, nagyjából kétezer
esztendeje – magyarként csaknem ezerszázötven éve – lakjuk a Kárpát-
medencét, s tíz évszázada létezik a magyar állam.
Történelmi tanulmányaink során elsősorban a férfiakról hallunk. Általában
közülük kerülnek ki a királyok, a hadvezérek és más jeles urak. Ám a nőknek is
döntő szerepük van a történelem alakításában, csak ők legtöbbször a háttérben
tevékenykednek.
A magyar és a külországi hírmondók, a szentek legendái, az oklevelek és a
legkorábbi törvények sok hasznos adatot közölnek az Árpád-kori Magyarország
társadalmi viszonyairól. Sajnos a magyar okleveles (latin nyelvű) anyag nagy
része – főleg a török időkben – megsemmisült. Szent István korából egyetlen
kódex sem maradt fenn. Első királyunk törvénykönyvét és Intelmeit is későbbi
források őrizték meg.
Az időben a nőknek is ugyanolyan jogaik voltak, mint a férfiaknak. „István
király elismerte, hogy minden magyar ember egyforma; úgy kívánta tekinteni,
mint barátját, testvérét.” Árpád-kori törvényeink csak akkor rendelkeznek a
nőkről külön, ha sajátos helyzetük, szerepük ad erre okot.
Ama korban az asszonyok korántsem afféle jámbor nőszemélyek voltak, mint
amilyen, mondjuk, rokonszenves ismerősünk, Vencel Vera Ida regényében. Egy
nyugati hírmondó, Querfurti Brúnó arról tudósít, hogy Géza fejedelmünk neje,
Sarolt „az egész országot kezében tartotta, kormányozta urát, és mindent, ami
uráé volt”. A jeles hölgyről egy másik nyugati forrás még élesebb képet rajzol.
„Sarolt módfelett ivott, és katonásan ülte meg a lovat, s egy alkalommal így
kilovagolva annyira a fejébe szállt a harag, hogy megölt egy férfiút.” Előbbi
sorok szerzőjének, Merseburgi Thietmar püspöknek a magyarság bögyében
volt, s az egyházi férfiú ez alkalommal sem hallgatta el epés véleményét, mert
– úgymond – „illőbb lett volna, ha kezét nem vérrel szennyezi, hanem orsót
pörget vele…”
Mai tankönyveink, a valóságot finomítva (újmagyarul: polkorrekt módon), így
jellemzik a szóban forgó hölgyet. „Tevékenyen részt vett az ország
irányításában. Erős személyiség volt.”
Gizella királynénk, István felesége sem ment egy kis erőszakért a szomszédba.
Ő, illetve bizalmas embere, Sebös „kitolta Vazul szemeit, és ólmot öntött
fülének üregébe”, vagyis alkalmatlanná tette az uralkodásra.
Ne higgye, ki nem akarja, törvényeink már az időben is védték a nőket, és nem
egy esetben enyhébben bírálták el bűneiket, illetve férjüket büntették nejük
vétkéért. „Ha valaki az ispánok közül, megrögzött szívvel, és lelkéről
megfeledkezve… felesége meggyilkolásával mocskolja be magát…, ötven
tinóval egyezzék meg az asszony rokonaival. Ha pedig valamelyik vitéz vagy
gazdagabb ember esik ugyanezen bűnbe… fizessen a rokonoknak tíz tinót.”
A család gazdasági és jogi értelemben is egységnek számított. István király
ezért íratta törvénybe: ha valamelyik asszonyt tolvajkodáson kapnak, férje
váltsa meg.
Az apa, mint a család korlátlan hatalmú feje irányította hozzátatozóit.
Mindezek után azt várnánk, hogy a nők, az asszonyok a családban súlyosan
lealázó jogtalanság állapotában éltek. A férj, ha házasságtörésen tetten érte
feleségét, büntetlenül megölhette: „ha valaki más férfival fajtalankodó feleségét
megöli, Istennek adjon számot”. Egyébként a törvény csak a nő megfenyítését
engedte. A királyi törvény védte az özvegyeket, az árvákat, tiltotta a
leányrablást, sőt a rútul elhagyott feleségeket kárpótolta is: „ha valaki
szemtelenségből, feleségének megutálása miatt hazájából elmenekül, az
asszony mindent, ami a férjének a birtokában volt, bírjon mindaddig, amíg
férjét vissza akarja várni, és senki se merészkedjék őt más házasságba
kényszeríteni”.
Az időben a tolvajokkal sem bántak kesztyűs kézzel. „Ha egy szabad ember tíz
ezüst dénár értéknél kevesebbet lop, egyik szemét vájják ki, ha ennél nagyobb
értéket tulajdonít el, irtsák ki. A hat dénár értéket lopott szolgának mindkét
szemét oltsák ki.” „Ha főembereknek bármilyen rokonát lopás bűnében találják
egy tyúk értéken túl, semmiképpen se rejthesse el vagy védhesse meg őt
közülük senki.” „A tolvajt akasszák fel, és egész vagyona vesszen el.” Milyen
értéket képviselt akkoriban egy tyúk? A 10. század végén Csehországban egy
phennigért tíz tyúkot lehetett venni. (Ma egy tyúk átlagos ára idehaza 2200 jó
magyar arany.) Magyarországon a 11. században egy ökör ára öt dénár volt, egy
lóé tizenkét dénár, s egy juh nyolc dénárba került.
Szent László rendelete külön is kitér a nőkre. „Ha valamely férjes asszony
lopást követ el, orrát veszítse, és adják el”, „ha özvegyasszony cselekszi
ugyanezt, egyik szemét veszítse”, „ha hajadon leány követ el lopást, adják el
szolgának, és sohasem térhessen vissza a szabadság állapotába.”
Nagyon tanulságos megismerni a nyolc–kilencszáz esztendővel ezelőtti
közállapotokat. „Ha valaki véletlenül ölt meg valakit, tizenkét aranyat fizessen,
ha szándékosan gyilkolt, száztíz aranyat fizessen, és vezekeljen. Ha azonban a
jövőben valaki kardot ránt, ugyanazon karddal öljék meg.” László királyunk
még azt is megtorolta, ha valaki csupán kardot rántott, de nem tett kárt
emberéletben. Ez esetben ötvenöt aranyat kellett fizetnie a vétkesnek. Ha netán
a haragosok otthon vívtak meg egymással, akkor a bíró „semmit se keressen
rajtuk”. Nem lehetett túlságosan biztonságos akkoriban védtelenül élni, és
jönni-menni az országban. Erre mutat, hogy az egyik faluból a másikba utazó
lányokon vagy asszonyokon nemegyszer erőszakot követtek el. Nem ritkán
nemesek vagy a vitézlő férfiak megtámadták mások házát, az asszonyokat
megkorbácsolták, a házbeli férfiakat megölték vagy elhurcolták, s többnyire
felperzselték a majorságot. Ősi szokás szerint gyakran leányt raboltak. A
törvények minden visszaélésre igyekeztek orvoslatot nyújtani. A gyújtogatókat
például István király így büntette meg: a felgyújtott „épületeket építsék fel,
mind pedig ami felszerelés elégett, és azon kívül adjanak tizenhat tinót, ami
negyven solidust ér.”
Ha megkérdeznénk a mai feministákat, napjainkban vagy az Árpádok korában
hadakoznának szívesebben a nők jogaiért – esetleg az avar korban, amikor „a
büntetéseket szigorúan és azonnal alkalmazzák; függetlenül attól, hogy a rabló
vagy tolvaj milyen keveset vett el, testét derékban kettévágják” –, vajon
melyiket választanák?
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
