Január 21-én, szerdán a VI. Pál teremben tartották az általános kihallgatást, melynek keretében a Szentatya folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatát. A Dei Verbum dogmatikus konstitúcióról szóló második beszédének címe: Jézus Krisztus, az Atya kinyilatkoztatója.
Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Jézus nem elméleti igazságokat közölt velünk, hanem egész magatartásával, életútjával tárta fel előttünk Istent, és bevont bennünket saját istenkapcsolatába.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Folytatjuk katekéziseinket a II. vatikáni zsinat Dei Verbum dogmatikus konstitúciójáról, mely az isteni kinyilatkoztatásról szól. Láttuk, hogy Isten egy szövetség keretében zajló párbeszéd révén nyilatkoztatja ki magát, melyben barátaiként fordul hozzánk.
Tehát kapcsolati jellegű megismerésről van szó, amely nem csupán eszméket közöl, hanem közös történetben való részesedésre és kölcsönösségben megvalósuló közösségre hív.
Ez történt Jézus Krisztusban. A dokumentum azt mondja, hogy mind Isten belső igazsága, mind az ember üdvösségének igazsága Krisztusban ragyog fel számunkra, aki egyszerre közvetítője és teljessége az egész kinyilatkoztatásnak (vö. DV 2).
Jézus úgy nyilatkoztatja ki nekünk az Atyát, hogy bevon bennünket a vele való saját kapcsolatába. Az Atyaistentől küldött Fiúban „az embereknek […] a Szentlélekben útjuk nyílik az Atyához, és az isteni természet részesei lesznek” (uo.).
Ezt tanúsítja például Lukács evangélista, amikor elbeszéli az Úr ujjongó imádságát: „Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: »Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni«” (Lk 10,21–22).
Krisztusban ugyanis Isten önmagát közölte velünk, ugyanakkor feltárta előttünk valódi istengyermeki identitásunkat: Isten gyermekei vagyunk, akiket az Ige képére teremtett. Ez az „örök Ige megvilágosít minden embert” (DV 4), feltárva igazságukat az Atya tekintetében: „Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz” (Mt 6,4.6.8) – mondja Jézus; és hozzáteszi, hogy „az Atya ismeri szükségleteinket” (vö. Mt 6,32). Jézus Krisztus az a hely, ahol felismerjük az Atyaisten igazságát, miközben felfedezzük, hogy ő úgy ismer bennünket, mint „fiakat a Fiúban”, akik ugyanarra a teljes életre kaptak meghívást. Szent Pál azt írja: „Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, […] hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki azt kiáltja: »Abba, Atya!«” (Gal 4,4–6).
Végül Jézus Krisztus saját emberségével az Atya kinyilatkoztatója. Épp azért, mert Jézus a megtestesült Ige, aki az emberek között lakik, valóságos és teljes emberségével tárja fel számunkra Istent: „Ezért – mondja a zsinat – ő – akit, ha valaki lát, az Atyát is látja (vö. Jn 14,9) – egész jelenlétével és minden megnyilvánulásával, szavaival és tetteivel, jeleivel és csodáival, főként pedig halálával és a halálból való dicsőséges föltámadásával, végül az igazság Lelkének elküldésével beteljesítvén tökéletessé teszi a kinyilatkoztatást” (DV 4). Ahhoz, hogy Krisztusban megismerjük Istent, el kell fogadnunk Jézus teljes emberségét:
Nem csupán Jézus halála és feltámadása üdvözít és gyűjt össze bennünket, hanem az ő személye: a megtestesülő, megszülető, gyógyító, tanító, szenvedő, meghaló, feltámadó és közöttünk maradó Úr. Ezért a megtestesülés nagyságának tiszteletben tartásához nem elegendő Jézust pusztán értelmi igazságok közvetítőjének tartani. Ha Jézusnak valóságos teste van, akkor Isten igazságának közlése ebben a testben valósul meg: azon a sajátos módon, ahogyan ő a valóságot érzékeli és megéli, ahogyan ő a világban jelen van, és ahogyan a földi történelmen áthalad.
Testvéreim, ha teljes mértékben követjük Jézus útját, eljutunk arra a bizonyosságra, hogy semmi sem szakíthat el bennünket Isten szeretetétől: „Ha Isten velünk – írja Szent Pál –, ki ellenünk? Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogy ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,31–32). Jézusnak köszönhetően a keresztény megismeri az Atyaistent, és bizalommal ráhagyatkozik.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
