„Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is” (Ef 4,4) – Szent Pál egységről szóló tanítása a 2026-os ökumenikus imahét alapgondolata. Székesfehérváron, a belvárosi református templomban tartott első imaalkalmon, január 18-án Spányi Antal megyéspüspök hirdetett igét.
Az első ökumenikus imádságon Brunner Vilmos református lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta, hogy az imahét útmutatóját készítő Örmény Apostoli Egyház az 1. században alapított egyik legrégebbi közösség, amely sok megpróbáltatást és szenvedést élt át. A legtragikusabb ezek közül az örmény népirtás volt, amikor az I. világháború idején mintegy 1,5 millió örményt öltek meg. Jóllehet Örményországban már a 4. század legelején államvallássá nyilvánították a kereszténységet, a történelmük során pedig mártírjainak sokasága tette az örmények hitét még a kívülállók szemében is hitelessé.
A lelkész hangsúlyozta: az ökumenikus imahét különleges ajándék a Krisztus-hívők számára a benne való egység átélésére. Újra rácsodálkozhatunk arra az örvendetes tényre, hogy sokkal több az, ami mindannyiunkat egybekapcsol, szent közösséggé formál, mint az, ami különbözik hitünk megélésében és gyakorlatában.
„Testvéri összetartozásunk megjelenítése hitelességünk záloga is, „hogy elhiggye a világ”, valóban Krisztuséi vagyunk. A mindannyiunkban munkálkodó Szentlélek tegye áldottá imaheti istentiszteleteinket, közös imaalkalmainkat, és a testvéri találkozás erősítse Krisztusban való feladhatatlan egységünket, összetartozásunkat. Hiszen
A református lelkipásztor köszöntőjét Spányi Antal székesfehérvári főpásztor tanítása követte.
„Sok évtizede imádkozunk együtt, és kérjük az Egységet. Teológusok tanulmányokat írnak, a hívek imádkoznak, az egyházi vezetők tanácskoznak. Barátságban vagyunk egymással, mi lelkészek, pásztorok, a hívek is szeretik egymást, a családokban sok helyen már megszokott a különböző felekezetek jelenléte. De hol látjuk a megvalósuló egységet?” – tette fel a kérdést Spányi Antal püspök, és arra kérte az egybegyűlteket, tekintsék át együtt, mit üzen az Úr a Szentírás szavain keresztül, Jézus tanítása szerint a hívő emberről.
Jézus csak hívja a tanítványokat, és azok követik Őt. Otthagyják a hálókat, a pénzváltó asztalt, megnézik, hol lakik, és nála maradnak egész nap. Ő pedig tanítja őket. Beszél Isten országáról, a bűnök bocsánatáról, az Atya szeretetéről, a ránk váró atyai házról. Tanítja őket saját életével, példájával. Bátran kijelenti: ki vádolhat engem bűnnel. Szembeszáll a törvényt semmibe vevőkkel, odafordul a bűnösökhöz, a kicsikhez, és ezzel példát ad. Megengedi, hogy a kitaszított nála új életet találjon, meggyógyuljon. Hogy a kisgyermek is áldást kapjon, hogy a bűnös a lábára kenetet öntsön, és csókolja azt. Megígéri a méltán kivégzésre ítélt latornak a mennyországot. És tanít imáival is. Hányszor tűnik el tanítványai elől, hogy csendben, imában töltse az éjszakát. Hányszor látják az apostolok imába mélyedve. ilyenkor nemcsak értük imádkozik, hanem példát is mutat. Jézusnak fontos az ima, és erre tanítja az őt követőket is. És persze értük is imádkozik, ahogyan például a főpapi imában és a búcsúbeszédben olvashatjuk Szent János evangéliumában. Így lettek a tanúságtevők hitelessé, bátrakká, átalakító kovásszá és világító jellé, megízesítő sóvá. Az ilyen lelkek tanúsága formálta az emberek gondolkodását, lelkületét, jellemét. Ezek a példák formálták a közösségeket, adták megtartó erejét. „Lehet, hogy nekünk is vissza kell térnünk az ő példájukhoz, kicsit talán kényelmessé vált gyakorlatainkból” – figyelmeztetett.
A püspök emlékeztetett: Jézus ma is, bennünket is hív. Nemcsak a közösség kiemelkedő eseményeiben, az Egyház életében, de minden találkozásban is, hiszen vele találkozhatunk minden emberben: a szegényben, a kicsiben, a bűnösben, az elesettben és mindenkiben. Találkozhatunk Istennel Jézus által, akiben benne élünk, mozgunk és vagyunk.
Ő tanít meg felismerni Jézust a másikban, ő ad szót az ajkunkra nemcsak akkor, ha vádolnak, hanem akkor is, ha a szeretetünkkel az Úr szeretetét kell közvetítenünk. Ő bátorít a tanúságtételre, és Ő maga tanít bennünket is a Lélek által inspirált, az evangélisták és apostolok által ránk hagyományozott Szentírás mondataiban, a szentatyák, a szentek, a lelki emberek, az Isten szavát követők beszédeiben. Lehet, hogy új módon kellene az Írásokat olvasnunk, több időt kellene rá szánnunk, és meg kellene jobban szeretnünk a Bibliát. Talán központibb helyet kellene elfoglalni a Lectio Divinának az életünkben.
Spányi Antal püspök zárógondolataiban az imádságról beszélt. Sokat imádkozunk szeretteinkért, a világért, a békéért, a betegekért, de a legfontosabb, hogy nyitott szívvel hallgassunk Isten szavára: Ő mindent tud arról, amiért imádkozunk, de nekünk is tudnunk kell az Ő akaratát.
Nekünk sincs más utunk, ha tanúságot akarunk tenni, ha Isten Országát akarjuk építeni, ha fontos nekünk a keresztények egysége. … Adja meg nekünk Isten, hogy Szentlelke vigye végbe mindazt a jót, amit elkezdett bennünk! – biztatott a főpásztor.
Az olvasmányokat és az imádságokat a városban szolgáló lelkipásztorok, Bencze András evangélikus püspökhelyettes, Szakács Péter püspöki titkár, Tavasz Kristóf református beosztott lelkész, Léder Tamás református beosztott lelkipásztor, Czető Bálint evangélikus és Kovács Dániel baptista lelkész olvasta fel.
Az imaesten a 90 éves Szabóné Miklós Eszter versmondó, nyugdíjas tanítónő Bódás János versét szavalta el.
A 2026-os imahét első székesfehérvári ökumenikus istentiszteletén a 30 éves jubileumát ünneplő Ökumenikus Énekkar végezte a zenei szolgálatot.
Szöveg: Berta Kata
Fotó: Berta Gábor
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
