Dankónak tetszik, az ellenzék bírálja a Fico-Trump találkát Tokár Géza2026. 01. 18., v – 16:28
Andrej Danko (SNS) a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában kommentálta Fico külföldi útját. Elmondása szerint a megegyezés aranyat érhet, bár a legolcsóbb megoldásnak az oroszokkal való együttműködés ígérkezett volna. Mások is megszólaltak a tévében.
Danko nem zárná ki a beszállítók köréből a francia vállalatokat, mivel a Trump által létrehozott atmoszférában az európai megoldásokat tartja a legjobbnak. Az SNS vezetője csalódott, amiért Fico nem nyitotta meg a megbeszélésen az USA és Szlovákia között érvényben levő védelmi szerződés kérdését.
Martin Dubéci (PS) szintén azonosul azzal a nézettel, miszerint Szlovákiának más partnereket is figyelembe kellene vennie az atomerőmű-felújítási projektjei során. Dubéci szerint nem feltétlenül az amerikai megoldás a legjobb.
Párttársa és Szlovákia egykori külügyminisztere, Ivan Korčok a köztelevízióban kommentálta az eseményeket. A véleménye szerint Szlovákiának egy erős Európai Unió megteremtése állna az érdekében. Korčok szerint furcsa, hogy míg Fico a múltban maga nevezett amerikai ügynöknek más politikusokat, most közeledik az Egyesült Államokhoz. Matúš Šutaj Eštok (Hlas) szerint a látogatás bizonyítja, hogy Szlovákiának fenn kell tartania a négy égtájra irányuló külpolitikáját.
A fejleményeket Branislav Gröhling, az SaS elnöke is kommentálta, mesterségesen megdrágított üzletelésnek nevezne az atomerőmű bővítését. Gröhling szerint furcsa, hogy míg Csehországban dél-koreai részvétellel nyolc milliárd eurónak megfelelő összegből épül atomerőmű, Szlovákiában 15 milliárd euróba kerül egy blokk építése.
Kapcsolódó cikkünk
Órákig Robert Fico és Donald Trump beharangozott találkozója után sem lehetett tudni pontosan, hogy miről egyeztetett egymással a két politikus. A megbeszélésre ráadásul azt követően került sor, hogy Trump büntetővámokkal fenyegetett meg több uniós országot – ami az EU szabályai miatt Szlovákiát is érinti.
Trump és Fico találkozóját amerikai idő szerint 15.30-kor, azaz éjszaka fél tíz tájékára helyezték kilátásba, a szlovák kormányfő a floridai Mar-a-Lago rezidenciára utazott az amerikai elnök után. Ez lett kettejük között az első személyes találkozó.
Fico a Trumppal való megbeszélés előtt is sűrű napot zárt, a Westinghouse-t érintő szlovákiai atomerőmű-bővítési projektek kapcsán készült megállapodásokat szignózta az amerikai energiaügyi miniszterrel.
Vasárnap reggel azonban még nem tudni, hogy egyáltalán megvalósult-e a találkozó és végképp nem ismeretes, hogy a megbeszélésen miről eshetett szó: mind Trump, mind pedig Fico hallgatott az eseményről. Végül Fico délelőtt tíz órakor posztolt a médiában az elhangzottakról.
A találgatásokat elősegítette, hogy az előzetes tervek könnyen fel is borulhattak, hiszen az amerikai elnök tegnap tovább élezte a feszültséget az Európai Unió és az Egyesül Államok között. A Grönland hovatartozásáért folytatott vitában lépett szintet, büntetővámokat helyezett kilátásba azon európai országok számára, amelyek nem értenek egyet a sziget amerikai fennhatóság alá vételével.
Nappali egyeztetés
Fico végül szlovákiai idő szerint tíz órakor adott hírt a találkozóról – a szlovák kormányfő szerint a „szuverén szlovákiai, négy égtájra kiterjedő szlovák politika hozta meg a gyümöcsét” az egyeztetéssel. A megbeszélésre Mark Rubio amerikai és Juraj Blanár szlovák külügyminiszter társaságában került sor Trump floridai rezidenciáján. Fico szerint ez „nem formális, nyílt” egyeztetésekre adott teret.
A két politikus nemzetközi témákról egyeztetett hosszan, különös tekintettel Ukrajnára. „Az amerikai képviselőket érdekelte az álláspontunk, mert nem vagyunk brüsszeli papagájok” – jelentette ki Fico, aki szerint az európai konkurenciaképesség, az energiapolitika és a migrációs folyamatok is szóba kerültek a találkozón.
„Teljesen egyetértettünk abban, hogy az Európai Unió intézményileg krízisbe került” – jelentette ki Fico, aki úgy látja, hogy a kétoldalú amerikai-szlovák kapcsolatokban nincsenek konfliktusos pontok. Grönlandot a kormányfő nem említi a megbeszélésen szereplő pontok között.
Kapcsolódó cikkünk
Az Egyesült Államok és Szlovákia kormányközi megállapodást kötött a polgári nukleáris együttműködés bővítéséről: a dokumentumot pénteken Washingtonban írta alá Robert Fico (Smer) miniszterelnök és Christopher A. Wright amerikai energiaügyi miniszter.
A megállapodás középpontjában egy új, 1200 megawatt teljesítményű atomerőművi blokk megépítése áll a jászlóapátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőmű területén. A felek szerint az egyezmény elmélyíti az Egyesült Államok és Szlovákia stratégiai partnerségét, és hozzájárul Európa energiabiztonságának erősítéséhez. A dokumentum hosszú távú keretet biztosít az amerikai részvételhez a szlovák nukleáris energetikai programban, valamint a polgári nukleáris projektek további fejlesztéséhez a régióban.
Robert Fico az aláírást követően mérföldkőnek nevezte az eseményt a kétoldalú kapcsolatokban. Úgy fogalmazott, az egyezmény egyértelmű jelzése annak, hogy Szlovákia és az Egyesült Államok közös stratégiai gondolkodást képvisel az energetika jövőjéről, különös tekintettel a biztonságra, a fenntarthatóságra és a technológiai fejlettségre.
Christopher A. Wright hangsúlyozta: a polgári nukleáris együttműködésről szóló megállapodás a felek közös elkötelezettségét tükrözi Európa energiabiztonságának és szuverenitásának megerősítése mellett a következő évtizedekben. Hozzátette, hogy az egyezmény támogatja Szlovákia törekvéseit az energiaforrások diverzifikálására, a hosszú távú ellátásbiztonság növelésére, valamint az amerikai nukleáris technológiák közép-európai integrációjára.
A tervezett beruházás több milliárd eurós nagyságrendű, és az egyik legjelentősebb energetikai fejlesztés lehet Szlovákia történetében. Az ország villamosenergia-termelésében már jelenleg is meghatározó szerepet játszik az atomenergia; Szlovákia a mohi atomerőmű harmadik blokkjának 2023-as üzembe helyezése óta villamosenergia-termelésben önellátó.
Fico szerint Szlovákia azon kevés országok közé tartozhat, amelyek a polgári nukleáris programban egyaránt rendelkeznek tapasztalattal orosz és amerikai technológiák alkalmazásában. Elmondta, hogy a mostani megállapodás megnyitja az utat az amerikai nukleáris technológia szállításáról szóló tárgyalások előtt, azzal a céllal, hogy 2040–2041-re egy új, 1200 megawattos nukleáris egység lépjen üzembe Jászlóapátszentmihályban.
Hozzátette, az új blokk megépítését indokolja az elöregedő reaktorok kiváltása, a növekvő energiaigény, az elektromobilitás terjedése, az adatközpontok fejlesztése és a mesterséges intelligencia térnyerése. Hangsúlyozta: Szlovákia hosszabb távon villamosenergia-exportőrré kíván válni, ezért az új atomerőművi egység százszázalékos állami tulajdonban maradna.
Fico a megállapodás aláírását követően az Egyesült Államok déli részére utazott, ahol szombaton Floridában, a Mar-a-Lago rezidencián találkozik Donald Trump amerikai elnökkel.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


