A gyógyszerészek szerint az idei év legnagyobb kihívása a modern gyógyszerek finanszírozása lesz

A gyógyszerészek szerint az idei év legnagyobb kihívása a modern gyógyszerek finanszírozása lesz

Az egészségügy idei legnagyobb kihívásai közé tartozik az új, korszerű farmakoterápiák finanszírozása, a szakemberhiány, valamint a gyógyszerek elérhetősége – derül ki Ondrej Sukeľ, a Szlovák Gyógyszerészi Kamara elnökének nyilatkozataiból.

Sukeľ szerint kulcsfontosságú lenne az is, hogy a társadalom és a döntéshozók a gyógyszerészetet végre az egészségügy szerves részeként kezeljék, ne pedig logisztikai vagy kiskereskedelmi ágazatként.

„Számos bizonyíték és pozitív eredmény támasztja alá a gyógyszerészi gondozás és a klinikai gyógyszerészet eljárásainak bevezetését és jelentőségét”

– hangsúlyozta.

A kamara elnöke a tavalyi év egyik legsúlyosabb negatívumának azt tartja, hogy legitim tér nyílt olyan lépések, állítások és gyakorlatok előtt, amelyek figyelmen kívül hagyják a tudományos ismereteket és a bizonyítékokon alapuló orvoslást.

Hírdetés

„Az egyértelműen azonosítható áltudomány mellett rendkívül érzékenyen és kockázatos jelenségként kell kezelni azokat a szakmainak tűnő, ám semmivel alá nem támasztott megkérdőjelezéseket is, amelyek a kompetenciák fejlődését támadják – egy olyan fejlődést, amely az elmúlt évtizedben más országokban világosan megfigyelhető”

– fogalmazott.

Sukeľ szerint az egészségügy állapota a gyógyszertári ellátás szempontjából tavaly tovább romlott.

„Az idei évben sem változott a finanszírozás rendszere, a gyógyszertárak tényleges díjazása csökken, a gyógyszerészek bére helyenként az országos átlagbér alá süllyed, a gyógyszerészet továbbra is kiskereskedelmi ágazatként jelenik meg a médiában, már az ötödik éve zajlik az oltások ‘bevezetése’ a patikákban érdemi előrelépés nélkül, a gyógyszertárak szakmai tevékenységei gyakorlatilag nem léteznek, az egyedi gyógyszerkészítést húsz évvel ezelőtti árakon díjazzák, miközben a fiatal, tehetséges emberek egyre kevésbé érdeklődnek a gyógyszerészi pálya iránt” – sorolta.

BN/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »