Blaha Lujza, akinek neve és hangja ma is a magyar színjátszáshoz köt bennünket, 1926. január 18-án, idén 100 éve vett végső búcsút a földi színpadtól.
Száz éve annak, hogy 76 esztendős korában elhunyt Blaha Lujza, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja. A Nemzeti Színház első örökös tagjára ma is sokan emlékeznek, síremléke Budapesten, a Fiumei úti sírkertben nemcsak egy kivételes művész nyughelye, hanem a magyar kulturális emlékezet egyik fontos pontja is.
Fotó: Fiumei úti sírkert FB.
Találkozunk-e a Blahán? Ha elhangzik ez a kérdés, szinte mindenki azonnal a budapesti Blaha Lujza térre gondol. Kevesebben tudják azonban, hogy a tér már a színésznő életében felvette a nevét, és ezzel ritka módon még életében vált a főváros egyik ikonikus helyszínének névadójává.
A tér neve azóta is őrzi annak az asszonynak az emlékét, aki döntően hozzájárult Budapest magyar hangulatának kialakulásához.
Blaha Lujza 1850-ben Rimaszombatban született, és mindössze hétéves volt, amikor először színpadra lépett. Már gyermekként sikert aratott, pályája pedig egészen 73 éves koráig tartott, amikor utoljára állt közönség elé.
Fotó: Fiumei úti sírkert FB., montázs Felvidék.ma
Kivételes énekhangja és természetes színpadi jelenléte operettekben, népszínművekben és daljátékokban egyaránt érvényesült. Művészete nyomán a közönség megszerette a magyar szót, a magyar nótát és a magyar népi kultúrát, amelyet Blaha Lujza hitelesen és mély átéléssel közvetített.
Naplójában 1870-ben, első férje, Blaha János karmester halála után néhány hónappal arról írt, hogy a népszínművet inkább drámának érzi, mint komédiának. Úgy látta, hogy a parasztasszonyok és parasztleányok húsból és vérből valók, szívvel, ésszel, sok bánattal és kevés örömmel.
Szerepeiben nem alakítani akarta őket, hanem önmagát adva, igaz módon megjeleníteni sorsukat és érzéseiket.
Fotó: Fiumei úti sírkert FB., montázs Felvidék.ma
Művészi elismertségét számos kitüntetés és cím jelezte
A Nemzeti Színház örökös tagsága mellett 1923-ban az Országos Színészegyesület is örökös tagjává választotta. Hetvenedik születésnapján, 1920-ban különleges ajándékot kapott a fővárostól, amikor róla nevezték el a Blaha Lujza teret. Lakásának első emeleti ablakából ezután a róla elnevezett teret figyelhette, a mindennapi városi élet forgatagával együtt.
Egy korabeli írás szerint senki sem járult hozzá olyan mértékben ahhoz, hogy Budapest szíve és hangulata magyarrá váljon, mint ő.
Blaha Lujza tagja volt a fővárosban a Pósa Lajos irodalmi-kulturális asztaltársaságnak, amely a kor szellemi pezsgésében fontos szerepet játszott, és számos művész és író találkozóhelyéül szolgált.
Fotó: Fiumei úti sírkert FB., montázs Felvidék.ma
Blaha Lujza 1926. január 18-án tüdőgyulladásban hunyt el
Temetése valódi nemzeti esemény volt, búcsúztatásán százezres tömeg vett részt, és beszédet mondott Klebelsberg Kuno kultuszminiszter is. Ravatalát a Nemzeti Színházban állították fel, ahol kétszáz fős cigányzenekar játszotta el legkedvesebb dalait. Kívánságára a Fiumei úti sírkertben, Jókai Mór szomszédságában temették el. Márvány, barokkos síremléke Fülöp Elemér tervei alapján készült el 1929-ben.
Blaha Lujza alakja ma is élő része a magyar kulturális emlékezetnek.
Neve nemcsak egy teret jelöl Budapesten, hanem egy korszakot, egy hangot és egy olyan művészi hitvallást, amely a magyar nyelv és lélek szeretetére épült.
Forrás: Fiumei úti sírkert FB
HE/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


