Franciaország szakíthat a NATO-val – „az USA már nem megbízható szövetséges”

Franciaország szakíthat a NATO-val – „az USA már nem megbízható szövetséges”

Franciaországban először került a parlament elé egy konkrét javaslat, amely a NATO-ból való kilépést szorgalmazza. A kezdeményezés Clémence Guetté, a Nemzetgyűlés alelnökének nevéhez fűződik. A baloldali politikus, aki a La France Insoumise (LFI, Engedetlen Franciaország) tagja, indítványával komoly visszhangot váltott ki. „Amit sokáig lehetetlennek hittek, az most a politikai lehetőségek tartományába került” – írta ezzel kapcsolatban drámai hangvételű cikkében a Berliener Zeitung.

Guetté szerint az Egyesült Államok tudatosan tért vissza egy nyíltan imperialista politikához. Úgy véli, Washington vazallusként kezeli az Európai Uniót, és figyelmen kívül hagyja a kollektív biztonságot. Példaként említi Grönland fenyegetését és az európai tisztviselők elleni amerikai szankciókat. A politikus határozott álláspontja szerint az Egyesült Államok már nem tekinthető szövetségesnek.

A képviselő élesen bírálja a NATO öt százalékos védelmi kiadási követelését is. Szerinte ez a pénz főként az amerikai hadiiparnak kedvez az európai függetlenség rovására. A kilépés lehetővé tenné Franciaország számára a diplomáciai és katonai önállóság visszaszerzését. Az ország nukleáris elrettentő ereje biztosítaná az önálló védelmet külső segítség nélkül is.

Politikai realitás és Macron álláspontja

Hírdetés

A javaslat elfogadása a jelenlegi francia erőviszonyok mellett nem teljesen irreális forgatókönyv. A baloldali szövetség, amelynek az LFI is része, a legnagyobb frakciót adja a törvényhozásban. Emellett a jobboldali Marine Le Pen pártja is évek óta kritikusan viszonyul a szövetséghez. Emmanuel Macron elnök korábban szintén többször megkérdőjelezte a NATO jelenlegi irányvonalát.

Az államfő 2019-ben nagy nemzetközi vihart kavart, amikor „agyhalottnak” nevezte a katonai szervezetet. Macron politikai célja régóta az, hogy Európát leválassza az Egyesült Államokról. Nemrég arra figyelmeztetett, hogy amerikai lépések fenyegethetik Grönland szuverenitását, ami ellen fel kell lépni. Franciaország kész kompromisszumok nélkül megvédeni érdekeit, ha területi szuverenitásról van szó.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/Yoan Valat, Pool Photo via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »