Tévedett a pénzügyminiszter, jóval alacsonyabb az adóbevétel Mészáros Richárd2026. 01. 17., szo – 14:04
A Költségvetési Tanács legfrissebb becslése szerint az államnak a vártnál jóval kevesebb adót sikerült beszednie. A 2025-ös bevételek ugyanis mintegy 1,2 milliárd euróval voltak alacsonyabbak a tervezettnél, a költségvetésben lefestett látszólagos egyensúly végül az EU-s forrásoknak köszönhetően nem borult fel teljesen.
Egy ideje már tudni lehet, hogy a tranzakciós adó, amelynek bevezetésétől az állam jelentős bevételnövekedést remélt, fiaskónak bizonyult. A Költségvetési Tanács aktuális prognózisa azonban arra is rámutatott, hogy más adónemekből szintén jóval kevesebb pénz folyt be a tervezettnél. Az állam az adóelkerülés jelentette, egyre súlyosabb probléma következtében mintegy 1,2 milliárd eurótól esett el.
Tranzakciós kudarc
Ladislav Kamenický (Smer), a pénzügyi tárca vezetője igen nagy reményeket fűzött a szakértők által elhibázott vívmányként értékelt tranzakciós adó bevezetéséhez. A vállalkozókat és cégeket terhelő új adókötelezettség 2025 áprilisában lépett életbe, és nagyjából 570 millió eurós többletet vártak tőle, végül azonban mindössze 340 millió eurót sikerült beszedni. A honatyák azóta úgy döntöttek, 2026 januárjától legalább az egyéni vállalkozókat mentesítik az új adónem terhei alól. Ezt a kiigazítást azonban elfelejtették jelezni a 2026-os költségvetésben, amely idén is azzal számol, hogy 570 millió euró körüli összeget kalapoznak majd össze a banki tranzakciók után fizetendő adóból. Ebből adódóan máris borítékolható, hogy az állam adóbevételei idén is jócskán elmaradnak majd a várttól.
Óriási kiesés
A kormány eredeti terveit már a tranzakciós adó kudarca is átírta, a legnagyobb kiesést végül az áfa okozta, amelyből 2025-ben nagyjából 700 millió euróval kevesebb folyt be, mint amennyit a pénzügyminiszter által előkészített költségvetésben vártak.
„Az áfa az államkincstár egyik legfontosabb bevételi forrása, ami egyúttal az egyike a legkockázatosabb adóknak. A meglévő rendszer ugyanis rengeteg lehetőséget biztosít az adókerülésre”
– magyarázta a VÚB elemzője, Michal Lehuta, aki szerint a legnagyobb probléma, hogy több különböző adókulcs került bevezetésre, de a rendszerbe beépített kivételek sem segítik az adóbeszedés hatékonyságának növelését. A helyzeten sokat javíthatna az adórendszer egyszerűsítése, valamint a jogszabályi keret egyértelműsítése és szigorítása.
Intő jelek
A Pénzpolitikai Intézet (IFP) munkatársai már a szeptemberi előrejelzésükben figyelmeztettek az adóbeszedés hatékonyságának folyamatos csökkenésére, december végén pedig a Szlovák Nemzeti Bank is megkongatta a vészharangot.
„Ha a 2024-es esztendő átlagához viszonyítva nem romlott volna jelentősen az effektivitás, akkor 2025-ben akár alacsonyabb alap áfakulccsal is dolgozhattunk volna”
– jegyezte meg Horváth Mihály, a jegybank vezető közgazdásza.
Meglepő végeredmény
Annak ellenére, hogy az államnak a vártnál jóval kevesebb adót sikerült beszednie, a pénzügyminisztérium munkatársainak tájékoztatása szerint mégis van ok az örömre. A szaktárca ugyanis azzal dicsekszik, hogy a 2025-re előirányzott hiány végül a tervezettnél 170 millió euróval alacsonyabb volt. Ez egyebek mellett annak tudható be, hogy az állam végül 595 millió euróval kevesebbet költött védelemre. Ebben az esetben azonban rövid távú sikerről van szó, mivel az elhalasztott invesztíciók a következő években gyakorolnak majd nyomást a költségvetésre.
„A büdzsé számait azonban leginkább a transzferbevételek, vagyis a Brüsszelből érkezett pénzek javították. Ebben az esetben mindenekelőtt a helyreállítási alapból származó forrásokról van szó”
– mutatott rá Michal Lehuta.
(td)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


