Online „népszavazást” jelentett be a Honvéd nevéről Szijjártó Péter

Online „népszavazást” jelentett be a Honvéd nevéről Szijjártó Péter

„Arra kérem a Honvéd-szurkolókat, hogy bármely álláspontot is képviselik, mondják el véleményüket, és vegyenek részt ebben a szavazásban” – közölte Szijjártó Péter

Jövő héten online szavazást hirdetnek, amelyen a szurkolók eldönthetik, hogy a Budapest Honvéd futballklub felnőtt csapata a következő bajnokságtól a jelenlegi nevén vagy Kispest Honvéd néven induljon – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

A minisztérium közleményében a tárcavezető arról tájékoztatott, hogy néhány héttel ezelőtt összeültek a legendás kispesti szurkolótábor vezetőivel, akiknek sokat lehet köszönni, mert amikor a csapat nagyon mélyen volt, ők akkor is kitartottak mellette.

Hírdetés

„Ezen a beszélgetésen az egyik felvetése a szurkolóknak az volt, hogy nem lenne-e jobb, logikusabb ismét Kispest Honvédnak hívni a klub felnőtt csapatát a mostani Budapest Honvédhez képest” – tudatta.

„Most volt az elnökségi ülésünk, és úgy döntöttünk, hogy bízzuk ezt a kérdést a szurkolóinkra. Úgyhogy a jövő héten online szavazást fogunk indítani, ahol a szurkolóink eldönthetik, hogy a klub felnőtt csapata a következő bajnokságtól Kispest Honvéd vagy Budapest Honvéd néven induljon” – folytatta.

„Arra kérem a Honvéd-szurkolókat, hogy bármely álláspontot is képviselik, mondják el véleményüket, és vegyenek részt ebben a szavazásban” – tette hozzá.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »