Káel Csaba az Arénában: Dél-Amerikából egyre élénkebb az érdeklődés a magyar film és az ország iránt is

Káel Csaba az Arénában: Dél-Amerikából egyre élénkebb az érdeklődés a magyar film és az ország iránt is

A független filmek is sikeresek lehetnek ma Magyarországon, de számukra is fontosak lehetnek az álllami kedvezmények – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Káel Csaba filmügyi kormánybiztos.

Bár az ember azt hihetné, Káel Csaba szerint mégsem általános az, hogy a filmkészítők hozzátesznek még valahonnan a Nemzeti Filmintézettől (NFI) kapott filmtámogatáshoz.

Mint a filmügyi kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, másik oldalról viszont készültek, készülnek független filmek is, méghozzá igen magas nézőszámmal, bár azok nagy részét is támogatja az állam a 30 százalékos adó-visszatérítéssel, vagyis úgy lehet felfogni, mint együttműködést egyéb befektetőkkel.

Hírdetés

„A viszonyokat érdemes eltolni abba az irányba, hogy jöjjön be a pénz a piacra”

– hívta fel a figyelmet.

Tisztázta: költségvetési intézmény az NFI, de az állami finanszírozás mellé jönnek még egyéb bevételek; van már saleses divízió, amely a nemzetközi forgalmazásokat intézi, a számok pedig növekednek, új piacok vannak, a legújabb Dél-Amerika, ahonnan valamiért egyre nő az érdeklődés a magyar filmek iránt. Ennek pedig természetes következménye, hogy a turizmus is növekszik az adott világból, hisz „a magyar filmen keresztül is közel lehet kerülni Magyarországhoz, megnézni a tájait, helyszíneit, ahol forogtak a dolgok”.

A teljes beszélgetés alább hallható.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »