A sikerrel megvívott negyeddöntő után az elődöntőben búcsúzott Marozsán Fábián a 700 ezer dollár (242 millió forint) összdíjazású aucklandi férfi keménypályás tenisztornán.
A világranglistán 53. magyar játékos két nagy diadallal érkezett meg a nyolc közé Új-Zélandon, mivel előbb a címvédő francia Gaël Monfilst, majd a második helyen kiemelt norvég Casper Ruudöt búcsúztatta. Csütörtökön aztán elvileg egy könnyebb ellenfél következett a selejtezőből érkezett Eliot Spizzirri (89.) személyében, ugyanakkor intő jel lehetett számára, hogy az amerikai játékos előzőleg olyan ismert riválisokat vert, mint a francia Adrian Mannarino és a nyolcadik kiemelt portugál Nuno Borges.
Első találkozójuk jókora csúszással indult, mivel már addig is többször esősre fordult az időjárás. Kilenc gémet játszottak le brék nélkül, a Vasas sportolója 5:4-re vezetett, amikor ismét elkezdett szakadni az eső, a szervezők pedig közölték, hogy a program pénteken folytatódik. Fél nap szünet után a magyar játékos előbb megnyerte a félbehagyott szettet, aztán a következőt elvesztette, majd az utolsó felvonásban háromszor is elvette az amerikai szerváját, így 1 óra 46 perc nettó játékidő után ő készülhetett az elődöntőre.
Nem volt sok ideje a pihenésre, mivel a szervezők időszűkében az elődöntőket is pénteken bonyolították le, így néhány órával később Marozsán már a centerpályán találta magát, a háló túloldalán pedig Jakub Mensik állt. A tavalyi év egyik nagy felfedezettje 18. a világranglistán, Új-Zélandon a harmadik helyen emelték ki, és délelőtt a kétméteres francia szervakirályt, Giovanni Mpetshi Perricard-t búcsúztatta. A magyar és cseh játékos eddigi egyetlen találkozóját az ellenfél nyerte tavaly Rómában.
A második csata kiélezett, 57 perces nyitószettje rövidítésben dőlt el, amelyben Marozsán öt játszmalabdát is elszalasztott, és végül Mensik került előnybe. A magyar Davis Kupa-válogatott alapembere azonban nem roppant össze a kihagyott lehetőségtől, és 36 perc alatt kiegyenlített. Az utolsó felvonásra azonban már kissé elfáradt, háromszor is elbukta az adogatását, így 2 óra 9 perc elteltével a prostejovi teniszező ünnepelhetett.
„Összességében nagyon pozitívan értékelem ezt a hetet, három remek játékost győztem le, úgy gondolom, jó tenisszel” – kezdte értékelését menedzsmentjének közleményében Marozsán, aki kiemelte: Spizzirri is nagyon kemény ellenfél volt, gyors teniszt játszottak egymás ellen, minden pontnál nagyon kellett koncentrálnia.
„A péntek délelőtti folytatást jól kezdtem, hamar lezártam a szettet, de a második játszmában, brékelőnyben jött egy hullámvölgy. Ez a rosszabb periódus eléggé elhúzódott, küzdöttem, hogy meccsben maradjak. A döntő szett előtt kimentem a mosdóba, összeraktam magam, és onnan felállva megnyertem a meccset. Ez hatalmas pozitívum, mert belülről kemény meccsnek éltem meg, mégis átküzdöttem magam a nehézségeken” – emelte ki a magyar teniszező, aki az egész aucklandi torna legnagyobb pozitívumának azt gondolja, hogy nemcsak Spizzirri, hanem Ruud és Monfils ellen is átvészelte a kritikus pillanatokat.
„Két óra múlva aztán újra pályára kellett lépnem, nyilván nem volt ideális, de ugyanebben a helyzetben volt Mensik is. Szerintem mindketten jól játszottunk, látványos labdamenetek voltak, fel tudtam venni a ritmust, viszont a szett végén néhány szituációban pechesnek éreztem magam. Szerencsétlenül jöttem ki szettlabdánál a rövidítésben 6–5-nél, persze nem mondom azt, hogy kizárólag ezen múlott a játszma” – fejtette ki a Vasas sportolója, hozzátéve: nem tört meg a lendülete, a második szettben brékhátrányból visszajött és döntő játszmára mentette a meccset, ebben viszont már egy kicsit érezte magán a fáradtságot.
A pénteken 3 óra 14 percet a pályán töltő magyar kiválóság legközelebb a vasárnap rajtoló Australian Openen lesz érdekelt, ahol a 24. helyen rangsorolt francia Arthur Rinderknech vár rá az első körben.
„Megyünk tovább, szombaton átutazunk Melbourne-be, próbálok regenerálódni, minél hamarabb megszokni a körülményeket. És hasonlóan az elmúlt két évhez, most is eredményesen szerepelni. Még nem gondolok annyira a Rinderknech elleni meccsre, de ismerem a franciát, és lesz is miért visszavágnom, mert tavaly Párizsban legyőzött” – idézte fel Marozsán, aki a legutóbbi két kiírásban a harmadik fordulóig jutott az év első Grand Slam-tornáján.
Eredmények:
negyeddöntő:
Marozsán Fábián-Eliot Spizzirri (amerikai) 6:4, 2:6, 6:2
elődöntő:
Jakub Mensik (cseh, 3.)-Marozsán 7:6 (11-9), 4:6, 6:1
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


