Miért látogat Fico Trumphoz? Tokár Géza2026. 01. 16., p – 15:10
Amerikai útra indult Robert Fico – a miniszterelnök floridai székhelyén, Mar-a-Lagóban találkozhat Donald Trumppal és aláírhat egy kulcsfontosságú energiaügyi egyezményt. A kijelentéseiben már napokkal korábban megalapozott a hangulatnak.
Fico szombaton, helyi idő szerint fél négykor járul Trump elé a hatóságok tájékoztatása szerint és minden bizonnyal jó hangulatban találja az elnököt, aki a napokban egy másodkézből átvett Nobel-békedíjjal gazdagodott. Robert Fico egy hete csaknem elrontotta a találkozó felvezetését, mikor a venezuelai beavatkozás kapcsán először élesen bírálta Trumpot – de aztán egy nappal később sokat finomított a kijelentésein. A kormányfőt Denisa Saková (Hlas) gazdasági és Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter is elkíséri. Az amerikai fél részéről Christopher A. Wright energetikai miniszter szintén illetékes, Fico delegációja vele is egyeztetni fog a részletekről.
Az energia ára
Fico munkaútjának apropója egy nagy megállapodás aláírása a közös atomenergia-projektek terén. Bővítés alatt áll ugyanis az apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) erőmű új blokkja, az amerikai szereplők pedig kitartóan lobbiztak a beruházásért. Végül nyáron született megállapodás arról, hogy az atomerőművek építésével is foglalkozó Westinghouse irányított módon, versenypályázat nélkül kapja meg a projektet.
A tervek szerint az új erőműblokk tizenöt év múlva termelhet és 1250 megawattos teljesítményével a legtöbb energiát hozó blokká válhat. Amennyiben a beruházás megvalósul, az új blokk 2040 előtt kezdheti meg a termelést és a jelenlegi blokkoknál sokkal magasabb, 1250 megawattot meghaladó teljesítménnyel működhet.
Az erőműt érintő korábbi felújítási munkálatokban is szerepet vállaló Westinghouse beruházása egyben történelmi jelentőségű lehet a költségvetés szempontjából is: a becslések szerint 10-15 milliárd euróba kerül majd a bővítés, aminek egy részét a szlovák állam állná.
Ellenzék: meg kéne beszélni
Fico útja és az előre lebeszélt ügylet nem túlságosan tetszik az ellenzéknek. A Progresszív Szlovákia például bejelentette, hogy Fico útját követően soron kívül összehívná a gazdasági bizottságot az amerikai-szlovák atomenergia-megállapodás kérdésében. A PS arra kíváncsi, hogy pontosan milyen információkat oszt meg velük a miniszterelnök a megállapodásról: Michal Šimečka pártelnök szerint nem abban látják a problémát, hogy a Westinghouse kapja a megbízást, hanem a versenypályázat teljes elhanyagolását kifogásolják.
Šimečka felhívta a figyelmet arra, hogy az előkészített beruházás pontos részleteit nem ismeri a nyilvánosság, miközben a későbbiekben minden szlovák kormányt érinteni fog a ciklusokon át húzódó építkezés.
A szlovák döntéshozók egyébként valóban nem írtak ki pályázatot a beruházásra, bár kérdéses, hogy milyen alternatívák lehettek volna a beszállítók terén. Dél-Korea saját elhatározásából fogja vissza a befektetéseit a térségben (viszont Csehországban elnyertek hasonló megbízást – az ellenzék szerint Szlovákiában is érdeklődtek volna egy versenypályázat kiírása esetén), Franciaország jellemzően kisebb teljesítményű blokkokat épít, Oroszország pedig az uniós szankciók miatt nem jöhet szóba partnerként.
Jelzés az Uniónak
Fico látogatása szimbolikus szempontból is fontos jelentőséggel bír, hiszen a vizitre abban az időszakban kerül sor, mikor Donald Trump Grönland kapcsán az Európai Unióval is közvetlen konfliktusba került és a venezuelai intervenció miatt sokan akár egy közvetlen katonai beavatkozástól is tartanak.
Grönland miatt aligha fog összeveszni a két politikus. Fico előbb ugyan bírálta Trumpot a venezuelai események miatt, de a későbbi videójában már arról beszélt, hogy ebben a világrendben az erősebbek szava számít és értékeli Trumpot, amiért „nem hazudott,” emberi jogi kérdések helyett gazdasági okokból rendelte el a venezuelai támadást. Fico és Trump minden bizonnyal az ukrán háborúról sem egyeztet egymással részleteiben.
A szlovák kormányfő ugyanakkor az utat a héten az Európai Unió energiapolitikájának bírálatával vezette fel. Andrej Babiš cseh kormányfő látogatásakor és a Slovalco alumíniumgyár újranyitására tett kísérlet bejelentése idején is bírálta az uniós klímakvótákat, melyek végső soron megdrágítják az energia árát a nagyvállalatok számára.
Fico szerint ebből a helyzetből az extra illetékek eltörlésével vagy központi dotációkkal lehet kitörni. A harmadik opció kivitelezése hosszú ideig tart, de szintén segíthet – épülhet például egy atomerőmű, amely javít az ország energiamérlegén.
Kapcsolódó cikkünk
Robert Fico szlovák miniszterelnök amerikai munkalátogatása keretében találkozik Donald Trump amerikai elnökkel is.
A találkozóra szombaton (január 17.) helyi idő szerint 15:30-kor kerül sor a floridai Mar-a-Lago rezidencián. Erről a szlovák kormány sajtó- és információs osztálya tájékoztatott.
Fico továbbá Washingtonban helyi idő szerint délután találkozik Christopher A. Wright amerikai energiaügyi miniszterrel, majd részt vesz a szlovák és az amerikai kormány közötti, a polgári nukleáris energia területén való együttműködésről szóló megállapodás ünnepélyes aláírási ceremóniáján.
Ficóval együtt az Egyesült Államokba utazott Denisa Saková (Hlas) gazdasági miniszter és Juraj Blanár (Smer) szlovák külügyminiszter is.
(tasr)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


