Három magyar klub a legjobbak között – íme, a 2025-ös világrangsor

Három magyar klub a legjobbak között – íme, a 2025-ös világrangsor

A Paris Saint-Germain lett 2025 legjobb klubcsapata az IFFHS-nél, amelynek 704 gárdát rangsoroló listáján legjobb magyar együttesként 39. az FTC.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet frissen nyilvánosságra hozott lajstromának élén 31 évvel első ilyen sikere után végzett a PSG, amely tavaly a Bajnokok Ligája megnyerése mellett az összes fontos francia trófeát megkaparintotta.

A világrangsorban a második a Real Madrid, míg a harmadik helyen osztozott a Chelsea és az Internazionale. Az élcsoport tagja még a Bayern München megőrizve 2024-es ötödik pozícióját, mögötte zárt a brazil Flamengo, hetedik lett az FC Barcelona, nyolcadik az Arsenal, míg a kilencedik helyet holtversenyben egy másik brazil gárda, a Palmeiras, illetve a Borussia Dortmund érdemelte ki.

Legjobb magyar klubcsapatként a Ferencváros – 13 helyet javítva – a 39., rajta kívül még két magyar alakulat fért rá az IFFHS listájára: a Paksi FC a 352. (2024-ben a 403. volt), a Győri ETO pedig – még nagyobbat előrelépve – a 375. (438.).

A válogatott magyar játékosokat felvonultató külföldi együttesek közül Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos Liverpoolja a 21., a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray a 30., Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, a Leipzig pedig a 99.

A 2025-ös klub-világranglista az IFFHS-nél (zárójelben a 2024-es helyezés):

1. (1.) Paris Saint-Germain 613 pont

2. (2.) Real Madrid 471

3. (3.) Chelsea FC és

(4.) Internazionale 447-447

Hírdetés

5. (5.) Bayern München 440

6. (8.) CR Flamengo 424

7. (6.) FC Barcelona 419

8. (7.) Arsenal FC 407

9. (9.) SE Palmeiras és

(10.) Borussia Dortmund 384-384

…21. (21.) Liverpool FC 270

…30. (27.) Galatasaray 242

…39. (52.) Ferencváros 219

…99. (94.) RB Leipzig 155

…352. (403.) Paksi FC 70

…375. (438.) Győri ETO 68


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »