A Szlovák Köztársaság Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatala (ÚGKK) reagált a készülő kataszteri törvénymódosítás pontatlan és félrevezető értelmezéseire, amelyek a hivatal szerint az elmúlt napokban alaptalan aggodalmat keltettek a lakosság körében. Marek Bezák, az ÚGKK szóvivője biztosított mindenkit, hogy a tervezett változtatások nem korlátozzák a társadalmi ellenőrzést, az oknyomozó újságírást, sem az információhoz való jogot.
Az adatok automatizált feldolgozása
„A módosítás célja Szlovákia jogszabályainak összehangolása az európai adatvédelmi szabályokkal, valamint az átlagemberek – különösen az idősek és a kiszolgáltatott csoportok – védelme a vagyoni helyzetükre vonatkozó érzékeny adatokkal való visszaélésekkel szemben”
– magyarázta a szóvivő. Szerinte a közbeszédet a profilalkotás fogalmának helytelen használata torzította el. „Ez a fogalom nem enged meg tetszőleges értelmezést, ez egy pontosan meghatározott kifejezés az európai általános adatvédelmi rendeletben (GDPR)” – tette hozzá.
Az ÚGKK szerint a profilalkotás a személyes adatok olyan automatizált feldolgozását jelenti, amelynek célja az egyének viselkedésének, vagyoni helyzetének vagy gazdasági státuszának szisztematikus értékelése vagy előrejelzése. „Ez nem érinti a manuális elemzést, az újságírói munkát, az oknyomozó cikkeket vagy a politikusok nyilvános ellenőrzését” – pontosított a szóvivő, hangsúlyozva, hogy minden más értelmezés szakmailag hibás.
A hivatal hangsúlyozta, hogy a törvénymódosítás tavaly nyár óta rendes és kiterjedt tárcaközi egyeztetésen ment keresztül. Több mint 300 észrevétel érkezett, amelyre a jogalkotó reagált, így a „csendes” vagy „titkos” módosításról szóló állítások nem felelnek meg a valóságnak.
A kockázatok figyelmen kívül hagyása
Az ÚGKK szerint a jelenlegi állapot, amelyben bárki névtelenül és ellenőrizetlenül szerezhet részletes információkat az emberek vagyoni helyzetéről, teret enged a csalásoknak, az egyedülálló idősek célzott felkutatásának, a nyomásgyakorlásnak és a zsarolásnak. „Felelőtlenség lenne figyelmen kívül hagyni ezeket a kockázatokat. A személyes adatok észszerű védelme nem a szabadság korlátozása, hanem az állampolgárok védelme” – tette hozzá Bezák.
A változtatások bevezetése után is – egy ingyenes regisztrációt követően – az állampolgárok továbbra is hozzáférhetnek a kataszter alapvető információihoz:
„Csak abban az esetben, ha valakinek részletes és teljes tulajdoni lapra van szüksége (például jogügyletekhez, szerződésekhez vagy hivatalos eljárásokhoz), azt 6 eurós díj ellenében töltheti le. Ez a tulajdoni lap teljes értékűen felhasználható lesz jogi célokra, amit eddig csak személyesen, a kataszteri hivatalokban lehetett beszerezni díj ellenében”
– pontosított a szóvivő.
Visszaélési lehetőségek
A javasolt intézkedések elsősorban a személyes adatok nem professzionális felhasználók általi, anonim és tömeges böngészésére vonatkoznak, ami ellentétes a GDPR-ral. Az alapinformációk továbbra is elérhetőek lesznek névtelenül, csak a részletes adatok – mint a születési idő, lakcím vagy a jelzálogot kiadó bank neve – válnak korlátozottabbá a teljes tulajdoni lap lekérése nélkül.
A szakmai csoportok (bankok, ügyvédek, közjegyzők, természetvédők, mezőgazdászok stb.), amelyek munkájuk során használják ezeket az adatokat, továbbra is profi, rendszerszintű hozzáféréssel rendelkeznek majd a feladataik ellátásához szükséges mértékben.
SITA, Körkép.sk
Nyitókép forrása: Getty Images
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


