A kormánykoalícióban jelenleg nincs napirenden a választási időszak népszavazás útján történő lerövidítésének lehetősége. Ezt Richard Raši (Hlas-SD), a parlament elnöke közölte a TASR hírügynökséggel, reagálva Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök novemberi kijelentésére, aki a kérdés megvitatását szorgalmazta. Raši ugyanakkor személy szerint támogatná, hogy referendum útján is le lehessen rövidíteni a megbízatási időszakot – derült ki a házelnök nyilatkozatából.
„Meggyőződésem, hogy a népszavazásnak lehetőséget kellene adnia a választási időszak lerövidítésére”
jelentette ki a hírügynökségnek. Azzal érvelt, hogy Szlovákiában szigorúak a referendumra vonatkozó szabályok. Emlékeztetett: az eredményességhez a választásra jogosultak több mint felének részt kell vennie a szavazáson.
„Ha az emberek úgy döntenének – és érvényes lenne a népszavazás, amelyben kimondják, hogy legyenek előrehozott választások –, az a létező legerősebb mandátumot jelentené, és ezzel egyetértenék. Azt viszont nem támogatom, hogy a képviselők csak úgy, kényük-kedvük szerint megtehessék ezt”
tette hozzá.
Raši szerint azonban a koalícióban jelenleg nem tárgyalnak erről.
fűzte hozzá.
Robert Fico egy novemberi pártrendezvényen beszélt a választási ciklus népszavazással történő lerövidítéséről. Felszólította Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi minisztert, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogyan lehetne visszaemelni az alkotmányba azt a cikkelyt, amely garantálná a polgárok számára, hogy népszavazással is kikényszeríthessék az előrehozott parlamenti választásokat. A kormányfő ezt a szlovák nyilvánossággal szembeni kötelességnek és adósságnak nevezte. Susko ezt követően jelezte, hogy foglalkozni fognak a kérdéssel, és keresik a jogi megoldást a megvalósításra.
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Národná rada SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


