Raši szerint nem foglalkoznak az előre hozott választásról szóló népszavazás ügyével

A kormánykoalíció egyelőre nem foglalkozik a választási ciklus lerövidítéséről szóló népszavazás alkotmányba foglalásával – jelentette ki Richard Raši házelnök, a Hlas-SD alelnöke a TASR hírügynökségnek Robert Fico kormányfő novemberi kijelentése kapcsán. A kezdeményezéssel azonban Raši egyetértene.

„Meggyőződésem szerint lehetővé kell tenni a választási ciklus lerövidítését népszavazás útján is” – mondta. Érvei szerint a népszavazásra szigorú feltételek vonatkoznak, ahhoz, hogy érvényes legyen, a választásra jogosultak több mint felének le kell adnia a szavazatát.

„Ha a lakosság úgy döntene egy népszavazáson, hogy legyen előre hozott választás, akkor ez a lehető legnagyobb felhatalmazás, és én is egyetértek vele.

Nem helyeslem, hogy erről csak a parlamenti képviselők dönthetnek, amikor éppen eszükbe jut”

– tette hozzá.

Hírdetés

Ugyanakkor Raši közlése szerint a kormánykoalíció most nem tárgyal erről. „Nem volt téma a koalíciós tanácsokon, és nem is ez foglalkoztatja most leginkább az embereket” – tette hozzá.

Robert Fico a Smer-SD novemberi pártrendezvényén beszélt erről a lehetőségről. Felszólította Boris Susko igazságügyi minisztert,

vizsgálja meg, beiktatható-e az alkotmányba, hogy a választók népszavazás útján kényszeríthessék ki az előre hozott választás kiírását.

Fico hozzátette, adósak ezzel a lehetőséggel, tartoznak vele a szlovákiai közéletnek, és keresni fogják a megoldást.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »