Jobb, ha odafigyelnek az utakon: tavaly a Dunaszerdahelyi járásban történt a legtöbb halálos közúti baleset az országban Nagy Roland2026. 01. 15., cs – 16:20 Pozsony |
A rendőrség közzétette a 2025-re vonatkozó baleseti statisztikákat, melyekből kiderült, hogy a magyarlakta járásokban közlekedőknek érdemes kiemelten odafigyelniük az utakon.
Rastislav Polakovič országos rendőrfőkapitány-helyettes a csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, 2025-ben összesen 11 634 közúti balesetett jegyzett a hatóság. A két évvel korábbi adatokhoz képest ez 183-mal több balesetet jelent.
Az viszont mindenképpen jó hír, hogy a balesetek megnövekedett száma nem jelentett több halálos áldozatot, sőt, Polakovič kiemelte:
amióta vezetik a statisztikákat (tehát 1966 óta), még egyszer sem hunytak el ilyen kevesen az utakon.
Összesen 227 személy vesztette életét, ami a rendőrfőkapitány-helyettes szerint természetesen így is magas szám, hiszen minden egyes emberélet pótolhatatlan, viszont a rendőrség továbbra is mindent meg fog tenni a közlekedők biztonsága érdekében, akár közúti ellenőrzések, akár megelőzési akciók, akár oktató-nevelő tevékenység formájában.
Az elhunytak mellett a balesetekben összesen 843-an sérültek meg súlyosan, 4 884-en pedig megúszták könnyű sérülésekkel.
Juraj Tlacháč, a rendőrség közlekedési osztályának vezetője elmondta, a közúti balesetek gyakori okai közé tartozott a sebességkorlátozás átlépése, valamint az útkereszteződésekbe való nem megfelelő behajtás.
A legtöbb haláleset Dunaszerdahely környékén történt
Ami a balesetek földrajzi eloszlását illeti, a legtöbb karambol tavaly Eperjes megyében történt, (2 254), a legkevesebb pedig Trencsén megyében (658). Ha viszont a járásokkal kapcsolatos adatokat vesszük figyelembe, azt láthatjuk, hogy a magyarlakta vidékeken közlekedőknek érdemes fokozottan odafigyelniük.
Kiderült ugyanis, hogy a legtöbb halálos kimenetelű baleset a Dunaszerdahelyi járásban történt, ahol 12 személy vesztetett életét (hasonlóan a Zsolnai járáshoz, ahol ugyanennyien haltak meg az utakon).
A déli országrészhez kötődik egy másik szomorú statisztika is: a Komáromi járásban, Gúta és Keszegfalva között összeütközött egy furgon, egy mikrobusz és egy kamion, aminek következtében 5 személy elhunyt, illetve többen súlyosan megsérültek.
Kapcsolódó cikkünk Gúta/Keszegfalva |
Kora reggel, röviddel 5:30 óra előtt súlyos közúti baleset történt a Komáromi járásban, Gúta közelében. A sebesültek közül négy személyt az érsekújvári kórházba szállítottak, egyiküket gyomorsérülés miatt kellett műteni.
FRISSÍTÉS (15:03)
A tragédia felzaklatta a helyi közvéleményt. Az áldozatokat és a sebesülteket még a komáromi kórház felújított szülészetének átadóján is emlegették. Több helyi lakos elkeseredettségének adott hangot a közösségi oldalakon.
Halász Béla (független) gútai polgármester éles hangú Facebook-posztban kelt ki a tragédia lehetséges okai miatt:
Négy éve négy gútai barátunkat vesztettük el, ma ismét négy ember vesztette életét az utainkon és 9-en megsérültek. Mit kéne tennünk még, hogy az illetékesek észrevegyék: ezeket az utakat nem erre a forgalomra tervezték? Leaszfaltozták, ez igaz, de biztonságosabbak nem lettek. Gyűjtöttünk aláírásokat, tiltakoztunk, kértünk, mindhiába. Miniszter úr, kedves megyei képviselők, itt az idő! Irányítsátok át az áthaladó kamionforgalmat olyan utakra, amelyek ezt elbírják! Segítsetek, hogy ne kelljen még több embernek meghalnia.
FRISSÍTÉS (13:33)
„Az arccsonttörést szenvedett betegnél először is járhatóvá kellett tennünk a légzőutakat, jelenleg műaltatásban, lélegeztetőgépen van a páciens” – tájékoztatott Štefan Benik, az érsekújvári kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás klinikájának főorvosa.
A másik súlyosan sérült páciens a gyomorsérüléseken kívül mellkasi sérüléseket is szenvedett, a főorvos tájékoztatása szerint őt is műaltatásban tartják. A további műveletekről később döntenek.
FRISSÍTÉS (11:56)
A rendőrség friss tájékoztatása szerint először egy furgon és egy mikrobusz ütközött össze Gúta és Keszegfalva között, majd a járműveknek csapódott egy kamion, amely az út közepén lángra kapott.
FRISSÍTÉS (10:40)
Négy beteget, három férfit és egy nőt az Érsekújvári Oktató Kórházba és Rendelőintézetbe szállítottak. Veronika Brodnianska doktornő arról tájékoztatott, hogy a legfiatalabb 28, a legidősebb 42 éves. Ketten komolyabb sérüléseket szenvedtek, de senki sincs életveszélyben.
Az egyik utas ambuláns ellátásban részesült, és hazaengedték. Egy beteget komoly arccsonttöréssel kezelnek az aneszteziológiai klinikán, egy nőt belső gyomorsérüléssel éppen műtenek. A negyedik pácienst a baleseti sebészeten tartják megfigyelés alatt.
A többi sebesültet a komáromi és a dunaszerdahelyi kórházban látják el.
FRISSÍTÉS (8:31)
Viktória Borloková nyitrai rendőrségi szóvivő megkeresésünkre közölte:
a szerencsétlenség során négyen haltak meg, kilencen pedig megsebesültek.
Egyelőre nem világosak a baleset okai, a kamion és az egyik furgon gyulladt ki az út közepén. Teljes útzár van érvényben, a rendőrség dokumentálja a baleset helyszínét.
FRISSÍTÉS (8:12)
Halász Béla gútai polgármester közösségi oldalán a hozzátartozóknak részvétet nyilvánítva annyit közölt: négy személy hunyt el a balesetben.
A Markíza tvnoviny.sk portáljának beszámolója szerint két furgon és egy kamion ütközött össze, kettő embereket szállított, a teherautó rakományt. Az ütközés következtében a járművek kigyulladtak, több személy megsérült, a tvnoviny.sk portál szerint halálos áldozatok is vannak. A 155-ös segélyhívóra érkezett bejelentést követően hét mentőautót irányítottak a helyszínre.
A Mentőszolgálat Operatív Központja közösségi oldalán erősítette meg, hogy a helyszínen több sérültet láttak el. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja.
Az ütközés miatt a Keszegfalva felé vezető útszakaszt teljesen lezárták, a forgalmat elterelik. A hatóságok arra kérik az autósokat, hogy kerüljék el az érintett területet, és kövessék az ideiglenes közlekedési utasításokat.
(br, vp, száz, tasr)
Ennél tragikusabb baleset csak Ágostonlak (Breznóbányai járás) közelében történt, ahol 6-an vesztették életüket.
A gyalogosoknak is óvatosnak kell lenniük
Tlacháč továbbá elmondta, a közlekedés szempontjából az egyik legveszélyeztetettebb csoportot egyértelműen a gyalogosok jelentik. Tavaly 1 045 olyan baleset történt, amelynek gyalogosok voltak az érintettjei, és sajnos több közülük halállal is végződött.
„A 227 halálos kimenetelű baleset közül 65 esetben gyalogos volt az áldozat. Ez az összes haláleset 29 százalékát jelenti, amit riasztó számnak tartunk”
– magyarázta Tlacháč, hozzátéve, már tavaly is külön figyelmet fordítottak a közlekedők ezen csoportjának, és a tavalyi adatok arra ösztönzik a hatóságot, hogy idén is kiemelten foglalkozzanak velük.
A statisztikákból továbbá az is kiderül, hogy a balesetek mintegy egyharmadánál maguk a gyalogosok voltak a felelősek az okozott balesetért. Tlacháč hangsúlyozta, gyakran a rossz láthatóság vezet a tragédiához, a tavalyi baleseteknél a gyalogosok sok esetben sötét ruházatot viseltek, fényvisszaverő eszközök nélkül.
A baleseteknél 1 214 esetben azonosítottak alkohol vagy kábítószer hatása alatt álló személyeket;A legnagyobb sebesség, amellyel egy autót bemértek az autópályán 2025-ben, 232 km/óra volt;Az adatok alapján legtöbb baleset 12 és 16 óra közötti történik, a pénteki napokon;2025-ben összesen 22 496 olyan szabályszegést jegyzett a rendőrség, amikor a sofőrök jogsértő módon használták a mobiltelefonjukat vezetés közben;A rendőrség tavaly 223 906 gyorshajtást vett jegyzőkönyvbe.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


