Két részletben jön a 13. és 14. havi nyugdíj februárban, amikor így több mint dupla nyugdíj érkezik: kéthavi + egyheti. Az átlagos nyugdíjban részesülők így körülbelül 583 ezer forintot kapnak februárban.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta a Kormányinfón, hogy a Bankszövetség jelzésére a kormány szerdai ülésén megtárgyalta a 13. és a 14. nyugdíjak kifizetését is. Úgy fogalmazott. a bankok a tájékoztatás szerint egy napon nem képesek teljesíteni biztonságosan az utalásokat, a kormány pedig alkalmazkodik a helyzethez, és
a kifizetések két egymást követő napon lesznek. Ez az eredeti szabály alapján február 12-én, csütörtökön és február 13-án, pénteken lehet.
A miniszter szavaiból nem egészen világos, hogy az egyik nap dupla nyugdíj jön-e (a „rendes” havi. és a 13. havi nyugdíj utalása együtt), majd a következő napon a 14. havi nyugdíj első részlete, vagyis egyheti nyugdíj összege, vagy pedig másként utalnak: először a „rendes” havi nyugdíjat, majd másnap együtt a teljes 13. havit és a 14. havi első részletét. Gulyás Gergely arról nem beszélt, hogyan érinti mindez a postai kézbesítést, az egy összegben történik-e meg – a feltételezések szerint igen, hiszen a postásoknak jóval kisebb gondot okozhat egy napon kivinni a teljes összeget, mint „darabonként”.
A miniszter felidézte: a nyugdíjak vásárlóértéke 48 százalékkal emelkedett 2010 óta, és a további emelésére készülnek, ha kormányon maradnak.
A nyugdíjak novemberben 1,6 százalékkal emelkedtek, majd januártól 3,6 százalékkal, mivel ekkora a 2026-ra várható infláció a kormány számításai szerint.
A Portfolio számításai szerint 2025 októberében közel 2 millió 404 ezer fő részesült nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban, járadékban és egyéb járandóságban. Ebből körülbelül 2 millió 1500 fő kapott öregségi nyugdíjat, az öregségi nyugdíj átlagösszege pedig 246 187 forint/hó volt. Ebben még nincs benne a novemberi nyugdíjemelés, mely körülbelül 250 ezer forintra tornászhatta fel az átlagos öregségi nyugdíj összegét. Vagyis ha valaki az átlagösszeget kapja, akkor nagyjából 9 ezer forint emelésre számíthatott 2026 januárjától, vagyis körülbelül 259 ezer forintra.
Csakhogy a legtöbb idősnek nem éri el a 250 ezret az öregségi nyugdíja, a medián 217 260 forint volt októberben.
Februárban a 13. és 14. havi nyugdíj együttes összegével az átlagnyugdíjban részesülők megkapják
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


