Donald Tusk: decemberben több kibertámadás érte a lengyel energetikai infrastruktúrát Mészáros Richárd2026. 01. 15., cs – 12:56
Tavaly decemberben több, feltehetőleg orosz hátterű kibertámadás érte a lengyel energetikai infrastruktúrát, emiatt félmillió ember maradhatott volna fűtés nélkül – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Tusk azt követően nyilatkozott a média képviselőinek, hogy az energiabiztonságért felelős intézmények vezetőivel egyeztetett.
Aláhúzta: a decemberi kibertámadások helyi jellegűek voltak, nem veszélyeztették az egész lengyel energetikai rendszert, és nem állt fenn a teljes áramszünet veszélye. Egyebek mellett két hőerőművet érintettek, és a megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia elosztását biztosító rendszert is megcélozták.
Ha a támadás sikeres lett volna, akár 500 ezer ember maradhatott volna fűtés nélkül – mondta el Tusk.
Hozzátette: nincs „egyértelmű bizonyíték, de számos jel utal arra, hogy ezeket a támadásokat az orosz titkosszolgálatokhoz közvetlenül kapcsolódó csoportok készítették elő”, amiről ő viszont „nem szeretne spekulálni”. „Inkább nincsenek kétségeink az ihletet adó forrásokról” – fogalmazott Tusk, megjegyezve: figyelembe véve a megzavarás jellegét, „nem zárható ki, hogy részt vett benne a Lengyelországgal szemben ellenséges állam”.
A kormányfő aláhúzta: szükség van további védelmi intézkedések előkészítésére az energetika terén. Felidézte: a lengyel parlamenti alsóház jelenleg egy, a nemzeti kiberbiztonsági rendszerről szóló törvénytervezeten dolgozik. Ennek megszavazása után a kormánykoalíció arra fogja kérni a felsőházat, hogy módosítások nélkül hagyja jóvá a törvényt, és Karol Nawrocki elnököt is felszólítják, hogy a jogszabályt „haladéktalanul írja alá” – mondta el Tusk.
Milosz Motyka lengyel energiaügyi miniszter múlt héten közölte: a lengyel energetikai rendszert idén is érték kibertámadások, tárcája ezért az energetikai infrastruktúra kibernetikai részének korszerűsítését tervezi.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


