Büntetőeljárás indult a Voderady outlet megvásárlása ügyében

Büntetőeljárást indított a szlovák állam által tavaly megvásárolt, elhagyatott Voderady outlet ügyében a Legfőbb Ügyészség. Az eljárás alapja a gyanú szerint elkövetett, különösen súlyos idegen vagyon kezelésével kapcsolatos kötelezettségszegés bűncselekménye.

A fejleményről Maroš Žilinka, Szlovákia legfőbb ügyésze számolt be. Tájékoztatása szerint az ügyben az Ügyészség súlyos bűncselekményekkel foglalkozó osztályának ügyésze január 14-én, szerdán hozott határozatot a nyomozás megindításáról.

Az állam 2024-ben közel 17 millió euróért vásárolta meg a hosszú ideje kihasználatlan Voderady outlet épületegyüttest. A kormányzati tervek szerint az ingatlanban a jövőben a Nemzeti Innovációs és Technológiai Központ működéséhez kívánnak megfelelő feltételeket kialakítani.

Az ügylet azonban már a kezdetektől heves politikai vitákat váltott ki. Az ellenzék szerint az állam túlzott árat fizetett egy rossz állapotban lévő, évek óta üresen álló komplexumért, és a döntés megalapozottságát is megkérdőjelezték.

Hírdetés

A büntetőeljárással párhuzamosan az ügy politikai síkon is folytatódik: az ellenzék bejelentése szerint képviselői vizsgálat (poslanecký prieskum) is indul, amelynek célja feltárni a vásárlás előkészítésének körülményeit, az értékbecslések hátterét és a döntéshozatali folyamatot.

A nyomozás jelenlegi szakaszában még nem neveztek meg konkrét gyanúsítottat. Az ügyészség vizsgálata azt hivatott tisztázni, hogy történt-e jogsértés az állami vagyon kezelése során, és keletkezett-e jelentős anyagi kár az állam számára.

teraz.sk

Nyitókép forrása: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »