Drámai mértékben fokozódott a feszültség a Közel-Keleten. Európai kormányzati források szerint minden jel arra utal, hogy az Egyesült Államok egy napon belül katonai csapást mérhet Iránra. A fenyegetettség árnyékában Teherán az éjszaka folyamán órákra lezárta légterét.
Két európai tisztviselő is úgy nyilatkozott, hogy az amerikai támadás a következő 24 órában bekövetkezhet. „Minden jel arra utal, hogy a csapás közvetlen közelben van” – erősítette meg egy nyugati katonai forrás a Reutersnek. A feszült helyzetben Irán az éjszaka folyamán lezárta légterét, amelyet mintegy öt óra elteltével, magyar idő szerint csütörtök reggel 5 órakor nyitottak meg újra a polgári légiforgalom előtt.
A helyzetet tovább élezi, hogy Teherán figyelmeztette szomszédait – köztük Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket és Törökországot –, hogy amennyiben Washington támadást indít, a területükön lévő amerikai támaszpontok célponttá válnak. Ezzel összhangban a katari amerikai nagykövetség már óvatosságra intette állampolgárait az al-udeidi bázissal kapcsolatban.
Iránban eközben a tömeges tiltakozások miatt hetedik napja blokkolják az internetet. Az információs zárlat ellenére Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a Fox Newsnak adott interjújában békülékenyebb hangnemet ütött meg. Állítása szerint „nincs tervben kivégzés”, és Teherán kész a tárgyalásokra, mondván: „a diplomácia sokkal jobb, mint a háború”. Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy információi szerint a megtorlások leálltak, ugyanakkor szkeptikusan nyilatkozott a volt sah fiának, Reza Pahlavinak esetleges jövőbeli vezetői szerepéről.
Körkép.sk, Welt.de
Nyitókép forrása: Iráni kormánypárti tüntetők izraeli és amerikai zászló égetnek a teheráni brit nagykövetség előtt január 14-én éjjel. Fotó: SITA/AP Photo/Vahid Salemi
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


