Kovács Gusztáv teológus, rektor székfoglaló előadást tartott a Szent István Tudományos Akadémián

Kovács Gusztáv teológus, rektor székfoglaló előadást tartott a Szent István Tudományos Akadémián

Székfoglaló ülésre került sor a Szent István Tudományos Akadémián, Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében január 5-én. Ekkor tartotta meg székfoglaló előadását Kovács Gusztáv filozófus, teológus, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora, az Európai Katolikus Teológiai Társaság alelnöke.

Az alábbiakban Kovács Gusztáv a Magyar katolikus teológusok szerepe a bioetika tudományának kibontakozásában című székfoglaló előadásának rövid összefoglalóját adjuk közre.

Az előadás visszanézhető az akadémia YouTube-csatornáján.

Az előadás a bioetika kialakulásának történetét tekinti át, különös figyelmet szentelve azon katolikus teológusok munkásságának, akik a tudományág magyar nyelvterületen való meghonosodásához elsőként járultak hozzá.

A bioetika kifejezést a tudományos közbeszédbe Van Rensselaer Potter vezette be az 1970-es években, aki a bioetikát a természettudományok és a humántudományok közötti „hídként” értelmezte, globális perspektívában összekapcsolva az orvosi, az ökológiai és a társadalmi kérdéseket.

E gondolatkörhöz kapcsolódik Albert Schweitzer az élet tiszteletének elvén alapuló etikája is, amelyben az elsők között lépett túl a teremtett világgal szembeni felelősség antropocentrikus szemléletén.

Hírdetés

Az akadémiai bioetikában végül az orvosetikai fókuszú, úgynevezett Georgetown-i modell vált meghatározóvá, André Hellegers munkássága és a Kennedy Institute of Ethicsben folyó kutatások révén. Ebben a kontextusban jelent meg markánsan a katolikus teológusok szerepe, mindenekelőtt Albert R. Jonsen alakján keresztül, aki teológusként vált a modern bioetika egyik alapító figurájává. Jonsen hangsúlyozta a katolikus morálteológia „rejtett örökségét”, amely többek között a kazuisztika, a kettős hatás elve és a természetjogi gondolkodás révén termékenyen járult hozzá a bioetikai érveléshez. E hagyomány hatása jól kimutatható a Belmont-jelentésben és a Beauchamp–Childress-féle princípium-etikában is.

Az előadás második fele a magyar nyelvű bioetika kibontakozását tárgyalja, amely nagyrészt emigrációban élő katolikus teológusokhoz kötődik.

Somfai Béla erkölcsteológusként – sokszor különvéleményt megfogalmazva – továbbfejlesztette a hazai bioetikai gondolkodást, míg Gaizler Gyula orvos-teológusként Magyarországon dolgozva teremtett hidat a klinikai gyakorlat és az etikai reflexió között.

Munkásságuk együtt azt mutatja, hogy

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »