Tomaž Majcen aggodalmát fejezi ki a kis katolikus közösség helyzete miatt az Egyesült Államok részéről megfogalmazott, a terület annektálására vonatkozó szándék miatt. Az evangélikus egyház is minden vasárnap imádságra buzdít.
Imák hangzanak el minden vasárnap a Dán Királyságért és Grönland autonóm kormányáért az evangélikus templomokban, amelyek azon az autonóm dán területen találhatók, amely Donald Trump kormányzatának terjeszkedési törekvéseinek célkeresztjébe került. Paneeraq Siegstad Munk, a Grönlandi Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökének kezdeményezése egy példátlan geopolitikai helyzet következménye: „Alapvető fontosságú megőrizni a nyugalmat egy ilyen helyzetben. Az imák gyógyítanak és értelmet adnak a dolgoknak” – mondta Munk püspök az Egyházak Világtanácsa (WCC) által kiadott közleményben.
Emberi jogok és méltóság
„Az emberek – tette hozzá Paneeraq Siegstad Munk – egyértelműen aggódnak. Ez emberi jogi kérdés, a méltóságról, valamint a törvények és a nemzetközi szerződések tiszteletben tartásáról szól. Kis nép vagyunk, de nem vagyunk láthatatlanok.
Grönland nem megvásárolható földterület. Ez az otthonunk, és nem eladó” – tette hozzá a püspök.
A többség ellenzi az annektálást
A legfrissebb felmérések szerint Grönland lakosságának többsége ellenzi az Egyesült Államok elnöke által kilátásba helyezett annektálást. Grönlandon a többségi felekezet az evangélikus: a lakosság 95 százaléka a dán nemzeti egyház tagja, amelyet Dániában Evangélikus-Lutheránus Egyháznak neveznek. Az 57 ezer lakos közel 90 százaléka etnikai szempontból grönlandi inuit.
Munk püspök, népe hagyományához hűen – amely évszázadok óta a helyi kultúra és a természettel való szoros kapcsolat védelméért dolgozik – megerősítette, hogy folytatja ezt a küzdelmet, mind „egyházi vezetőként, mind magánemberként”.
A katolikus plébános békére és párbeszédre hív
Néhány nappal korábban a fővárosban, Nuukban szolgáló katolikus plébános is aggodalmát fejezte ki. Tomaž Majcen főként az emberi vonatkozásokról beszélt: „Aggaszt, hogy az otthonunkat inkább egy darab földnek tekintik, mintsem emberek közösségének, családokkal, hagyományokkal és hittel. Sok nyilatkozat hangneme is nyers, sőt nyugtalanító, különösen amikor szigetünk ellenőrzéséről vagy tulajdonlásáról esik szó. Papként úgy vélem, a béke és a párbeszéd fontosabb, mint a földért vagy erőforrásokért folyó harcok.”
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


