Maroš Žilinka főügyész szerdán bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordult a Büntető Törvénykönyv módosítása kapcsán. Indítványában normakontrollt kér, elsősorban a büntetőeljárási kódex azon változtatását kifogásolva, amely az együttműködő személyektől származó bizonyítékok felhasználhatóságát korlátozza. A főügyész, aki a lépésről a közösségi oldalán számolt be, a vitatott jogszabály hatályának felfüggesztését is kérelmezi.
A törvénymódosítás ismét bevezeti a „három csapás” elvét a kisebb értékű lopásoknál. Kibővült a választási kampány akadályozásának tényállása – immár az „idegen hatalom” beavatkozása is ide tartozik –, valamint büntethetővé vált a második világháború utáni szlovákiai rendezés dokumentumainak tagadása vagy megkérdőjelezése is. A módosítás jelentősen érinti az együttműködő gyanúsítottak, azaz a vádalkut kötő személyek (a köznyelvben „kajúcnikok”) jogintézményét is. A parlament gyorsított eljárásban tárgyalta a javaslatot.
Boris Susko igazságügyi miniszter (Smer-SD) álláspontja szerint a Büntető Törvénykönyv és a vádalkusokra vonatkozó eljárásrend módosítása nem forradalmi változás, csupán a józan ész és a jogi logika érvényesítése. Úgy véli, az igazságosság elvei továbbra is sértetlenek maradnak.
Az ellenzék ezzel szemben élesen bírálta a módosítást. Véleményük szerint a jogszabály a „maffia” problémáit hivatott megoldani, és gyakorlatilag büntetlenséget garantál azoknak, akik súlyos bűncselekményeket követnek el.
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Kancelária Národnej rady SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


