A Görögkatolikus Metropólia várja a gyerekek és felnőttek jelentkezését az idei liturgikusének-versenyre. A jelentkezés határideje: február 18. Az elődöntők a szokásoknak megfelelően egyházmegyénként lesznek, az országos döntő pedig Máriapócson.
Az egyházmegyei döntőkben bronz, ezüst és arany fokozatú minősítést kapnak a versenyzők, a legjobbak közül pedig korcsoportonként három-három énekes juthat tovább az országos döntőbe. Minden korcsoportban lehet egyénileg és közösségi énekléssel is jelentkezni, és nagy szeretettel várják a családok jelentkezését is. Ők bármelyik korcsoport anyagát választhatják, hiszen lehet, hogy a családban egészen picik is szerepelnek majd.
Az értékelési szempontok
Az értékelésnél figyelembe veszik a pontos dallamismeretet. Énekeskönyvet vagy más módon kinyomtatott szöveget lehet kézben tartani, kottát azonban csak egyedül a kánon éneklésekor. Az éneklési módot is külön figyelik, hogy az megfeleljen a szövegnek, tehát parlando éneklést várnak. Értékelik azt is, hogy ki, milyen bátor kiállással szerepel, hiszen az tud másokat is vezetni, magával vinni, aki bátran, magabiztosan énekel. Értelemszerűen fontos a tiszta hang is. Ezeket a szempontokat figyelembe véve fogja a zsűri a versenyzőket értékelni.
A korcsoportok követelményei:
I. korcsoport: 1–2. osztályosok
Miatyánk, 1. hangú sztihira dallamon
Találkozás ünnepének tropárja 1. hang
Találkozás ünnepi magasztaló énekének első verse (Istenszülő Szűz Mária…)
II. korcsoport: 3–4. osztályosok
Találkozás ünnepének 1. 2. és 3. antifónája
Apostoli szakasz: Zsid 7,7–17
III. korcsoport: felső tagozatosok (5–8.oszt.)
Találkozás ünnepének magasztaló éneke (Istenszülő Szűz Mária…)
Találkozás ünnepének előverses sztihirái (az előversekkel együtt)
IV. korcsoport: középiskolások, egyetemisták (14–99 év)
Találkozás ünnepi kánonja, 3. hang
Találkozási ünnep lítiai sztihira, DM. előverssel együtt (1. hang, bolgár dallam: A korára nézve…)
Egyéni versenyzők jelentkezési lapja ITT, a csoportok számára kitöltendő űrlap pedig IDE kattintva található.
A jelentkezés határideje: február 18.
További információk Vadász Viktóriától kérhetők a [email protected] e-mail-címen.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


