Az Epölyi atyák nyomában

Az Epölyi atyák nyomában

Január elején került sor a lévai Reviczky Házban egy helytörténeti, de egyben vallási tematikájú előadásra a Lévai Szent László Kör szervezésében. Ivkovič Krisztina, a Kör titkára mutatta be ükanyja, Eipl Mária Anna két paptestvérét: Flóriánt és Ferencet. A tatai születésű testvérek más-más irányba indultak el a közös esztergomi Szent Benedek-rendi katolikus gimnazista évek után.

Az előadás kezdetén Müller Péter köszöntötte az egybegyűlteket a Kör idei első rendezvényén. Jó egészséget, sikert és boldogságot kívánt minden jelenlévőnek, majd egy jókívánságokkal teli verssel indította a jubileumi Assisi Szent Ferenc-évet, melyet a szent halálának nyolcadik centenáriumára hirdetett meg a Szentatya. A Kör elnöke ezután átadta a szót az előadónak, Ivkovič Krisztinának, aki az Eipl/Epölyi családfa bemutatásával indította a prezentációt. Ismertette a személyes kapcsolatát is a két atyával, majd rátért a paptestvérek életének bemutatására.

Eipl (később Epölyi) Flórián 1856-ban született, 1874-ben öltözött be Pannonhalmán, majd 1880-ban áldozópappá szentelték. A bencés évek alatt kapta meg a Mainrád rendi nevet. Pannonhalmán hitszónokként és segéd-jószágkormányzóként, Győrszentmártonban hitelemzőként dolgozott.

Ivkovič Krisztina (Fotó: Lévai Szent László Kör)

Kápláni évei után 1885-től Csanakon, majd 1915-től Deákiban tevékenykedett plébánosként egészen haláláig, 1928-ig. Gyors lefolyású megfázás, majd tüdőgyulladás következtében hunyt el, sírját a mai napig gondozzák a deáki temetőben, ahol egy másik Szent Benedek-rendi plébánossal közösen helyezték örök nyugalomra. Élete végig hű volt a rendben tett fogadalmához, közkedvelt atya volt, akire a falu népe hallgatott, akit tiszteltek és aki példával járt elöl.

Bátyja, Eipl (1872-től Epölyi) Ferenc 1854-ben született. A gimnáziumi évei után pazmanita lett Bécsben, majd 1879-ben szentelték pappá. Először Kisgyarmaton és Perbetén volt káplán, majd adminisztrátori funkciót látott el Nagykálnán Búda Ignác plébános mellett. 1887-től ugyanitt plébánossá nevezték ki, s közel negyven évig volt hű szolgája a falunak.

Mindemellett egyházmegyei cenzor, 1903-től espereshelyettes a Lekéri Egyházkerületben, majd 1917-ben esperes és az elemi iskolák felügyelője lett Lekéren.

Feladataiból kifolyólag jelen volt minden jelentős eseményen a környékbeli településeken, lendületes beszédeivel minden generációhoz és réteghez nyitott szívvel szólt.

Több lap, köztük az Esztergom is rendszeresen jelentette meg írásait, sokat publikáló plébános volt, aki rendes munkatársa volt több egyházi folyóiratnak.

Egyházi feladatai mellett az írás volt az egyik legkedveltebb elfoglaltsága: versek, olvasmányok, színmű, szentbeszédek, szonettek és cikkek sokasága kötődik a nevéhez felnőttek és gyermekek részére egyaránt.

1920 után Csehszlovákiában maradt, s Tatai álnéven folytatta írásait. Egyik leghíresebb műve A lourdes-i Szűzanya tanítása (1888) és a Szűz Mária lelkének gyümölcsei (1899).

Hírdetés

Az utóbbi hitbuzgalmi mű, mely a vallásos lelkeknek akart olvasmányt nyújtani május és október hónap minden napjára. Néhány művéből a Kör elnökségi tagja, valamint a szintén családtag Ivkovič Melinda olvasott el néhány versrészletet, mellyel megmutatta az atya színes szókincsét különböző tematikájú verseken keresztül.

(Fotó: Lévai Szent László Kör)

Ha kellett, beállt helyettesítő tanárnak, de emellett fellendítette Nagykálna hitéletét is. Zarándoklatokat szervezett és 1888-ban megalapította Rózsafüzér Társulatot is, melyet haláláig, 1925-ig vezetett. Szűz Mária ősz lovagja a garamkálnai temetőben van eltemetve, sírját Kacián Magdolna, a leghűbb garamkálnai hívő, a Szűzanya nagy tisztelője gondozza.

Az előadó egy csokor virággal mondott köszönetet Magdi néninek az egész család nevében, amiért nemcsak mint kálnai lakos, de mint a család tiszteletbeli tagja is ápolja és karbantartja Ferenc atya emlékhelyét.

Epölyi Ferenc emlékére 2024-től magyar-szlovák nyelvű emlékmisét tartanak Garamkálnán.

Az idei lévai januári előadás halálának 100. évfordulója alkalmából állított emléket neki és családjának, melynek végéhez közeledve közösen fennállva elimádkozták a Ferenc atyához szóló imát.

Az előadás után a hallgatóság megtekinthette az atyákról és azok kéziratos emlékeiből, irataiból összeállított albumot is. Kiállításra került az atyától maradt két gyönyörű kép is Szent Györgyről és Veronikáról.

(Fotó: Lévai Szent László Kör)

A család két tagja, Ivkovič Sándor és György örömmel osztották meg régi családi emlékeiket is, a szájhagyomány útján terjedt történetfoszlányokat szüleik elbeszélései alapján. Ezután egy kis agapé várta az egybegyűlteket.

Ima Epölyi Ferenc atyához

Ferenc atya, Te, aki példát adtál hitből fakadó helytállásra, aki hiteddel és kitartásoddal utat mutattál a nehéz időkben, hallgasd meg könyörgésünket.

Taníts bennünket alázatra, igaz szeretetre és bátorságra, hogy életünkben mi is a jót válasszuk, és hűségesek maradjunk lelkiismeretünkhöz.

Kérd számunkra az Úr áldását, erősíts meg a próbák idején, hogy akkor se térjünk le az igaz útról, és segíts, hogy reménnyel és tiszta szívvel járjuk utunkat. Kérünk, járj közben értünk az Úrnál.

Ámen.

IK/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »