Megvan, mikor vonulhat el Budapestről az ónos eső

Megvan, mikor vonulhat el Budapestről az ónos eső

A téli idő miatt létrehozott operatív törzs beszámolóján hangzott el a legfrissebb előrejelzés.

Ülésezett kedden kora reggel is az operatív törzs, az elhangzottakról ismét tájékoztatták a sajtót és a nyilvánosságot. A közlekedési és egyéb információkat Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője foglalta össze, míg Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője közlekedésbiztonsági tapasztalataikról számolt be, további tanácsokat adva a lakosságnak. Ezekről egy következő cikkünkben számolunk be.

A várható időjárási helyzetet Szanka Gábor Gyula, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója vázolta. Mint mondta,

dél-egy óra környékén Budapestről elvonulhat a csapadékzóna, így véget érhet az ónos, illetve fagyott eső. Az ország keleti régióiban a nap végére 10 centiméternyi hó is összegyűlhet.

Hírdetés

Hangsúlyozta: a télnek nincs vége, még akkor sem, ha a következő napokban enyhül az idő, az ország nagyobb részén akár az is előfordulhat, hogy 0 fok körül marad a hőmérséklet, ugyanakkor a keleti országrészben a hideg miatti veszélyjelzések még életben maradnak. Mindenki figyeljen a környezetében élőkre – figyelmeztetett.

A hét közepén enyhülés érkezik, de ezzel együtt a keleti területeken visszatérhetnek a jelentősebb hidegek. Amennyiben lehetőség van rá, készüljön fel mindenki arra, hogy a tél folytatódik – hangsúlyozta Szanka Gábor Gyula.

Kérte a lakosságot, hogy mindenki kövesse a HungaroMet veszélyjelzéseit – három napra előre adnak figyelmeztető előrejelzéseket, illetve járási bontásban jelzik mindig előre a következő órákra várható időjárási veszélyeket.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »