Növekvő ügyteher az Alkotmánybíróságon

Növekvő ügyteher az Alkotmánybíróságon

A Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága (AB) 2025-ben ismét megnövekedett számú beadványt regisztrált. A bíróság tavaly összesen 3337 indítványt kapott, 3248 ügyben hozott döntést, miközben 1101 ügy maradt elintézetlen. Ez az AB által közzétett statisztikai adatokból derül ki.

Az Alkotmánybíróság ismét felhívta a figyelmet arra, hogy 2023 októbere óta egy bíró hiányzik a testületből, így a plénum a törvényes 13 helyett 12 bíróval működik.

„Ennek ellenére az AB bírái 2025-ben 91 üggyel többet intéztek el, mint 2024-ben, egy bíróra átlagosan közel 271 lezárt ügy jutott. Mindez az eljárások átlagos hosszának csökkenésében is megmutatkozott: a 2024-es 5,13 hónapról 2025-re 3,51 hónapra mérséklődött” – tájékoztatott Martina Ferencová, a bíróság szóvivője.

Ugyanakkor a beadványok számának növekedésével – 2025-ben 47-tel több érkezett, mint az előző évben – emelkedett a még el nem bírált ügyek száma is: összesen 70-nel volt több, mint egy évvel korábban.

„Mindez azt mutatja, hogy már egyetlen hiányzó bíró is pótolhatatlan a folyamatban lévő ügyek számának csökkentése szempontjából” – hangsúlyozta a szóvivő.

Hírdetés

A plénum hatáskörébe tartozó indítványokból tavaly 16 érkezett. Ezek közül tízről született döntés, 24 plenáris ügy pedig továbbra is folyamatban van. Az Alkotmánybíróság plénuma emellett három olyan határozatot is elfogadott, amelyekkel egységesítette a bíróság szenátusainak jogértelmezését.

A kiemelten figyelt döntések közé tartozott a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférésről szóló törvény vitatott részeinek hatályfelfüggesztése, majd alkotmányellenességének kimondása.

Továbbá a veszélyes elektronikus zaklatásról szóló büntetőjogi rendelkezés alkotmányosságának megerősítése, valamint két év végi határozat. Ezek egyikében az AB alkotmányellenesnek nyilvánította a nonprofit szervezetekről szóló törvény módosítását, a másikban pedig felfüggesztette az Áldozatvédelmi és Közérdekű Bejelentők Védelmét Ellátó Hivatalról szóló törvény hatályát.

Az Alkotmánybíróságon a 13. bírói hely azóta betöltetlen, hogy 2023 szeptemberében Jana Laššáková bíró lemondott tisztségéről. A parlament eddig nem választotta meg azt a két jelöltet, akik közül a köztársasági elnök kinevezhetné az új alkotmánybírót.

tasr / HE, Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »