A doni harcokban részt vett magyar – köztük számos szombathelyi és vasi – katonákra emlékeztek január 12-én, a doni hősök emléknapján Szombathelyen. A megemlékezés részeként Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szentmisét mutatott be a Szent Kereszt-templomban.
A Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán összegyűlt megemlékezők előtt Gálffy Áron szombathelyi önkormányzati képviselő mondott beszédet. Kiemelte, mindig felnézett a katonákra, mert aki ezt a hivatást választja, önként adja azt, ami sokunk számára a legfontosabb: az életét.
Miközben mi sokszor kesergünk életünk megoldhatatlannak tűnő, leküzdhetetlen kihívásain, a 2. magyar hadsereg katonái dacolva a kegyetlen hideggel farkasszemet néztek a lehetetlennel, felvették a harcot a túlerőben lévő szovjet csapatokkal, és nem remegtek meg – mondta Gálffy Áron. – Ezen a napon, amikor visszaemlékezünk hős honvédeinkre, próbáljunk erőt meríteni bátorságukból, hogy leküzdhessük hétköznapi kihívásainkat, hogy megpróbáljuk a lehetetlent.
A beszéd után a Martineum udvarán álló pápai kereszt, valamint a doni hősök emléktáblájának megkoszorúzásával és virágok elhelyezésével folytatódott a megemlékezés, majd Székely János megyéspüspök, az MKPK elnöke mutatott be szentmisét a Szent Kereszt-templomban.
Kiemelte:
Így keresik a biztonságukat – tragikus módon egymás ellen. XVI. Benedek pápa is kiemelte egy beszédében, hogy kellene egy nemzetek feletti szervezet, egy világtekintély, amely segíti a konfliktusok elrendezését. Ez a szervezet foglalkozhatna a klímakatasztrófa megfékezésével, az igazságosabb világkereskedelem megteremtésével, a vagyonkoncentráció megállításával.
Székely János püspök kiemelte: ahhoz, hogy ez az álom megvalósuljon, kellene, hogy a világ bölcsességet, emberséget tanuljon, hogy a világ vezetői ezt akarják. Hogy ez megtörténik-e, rajtatok is múlik, fiatalok, hogy milyen országot is építetek.
Az evangéliumhoz kapcsolódva – az apostolok meghívása a Genezáreti-tó partján – a főpásztor kiemelte: az első tanítványok megbabonázva mindent otthagytak, és követték Jézust.
Fontos lenne, ha az életetekben találkoznátok az élő Istennel. Ez az életetek legfontosabb találkozása, kapcsolata, mégha elsőre nem is így gondoljátok – mondta Székely János, majd hozzátette: az emberi szívet csak odafentről lehet betölteni.
A Don-kanyarban rettenetes tragédiák történtek, de voltak gyönyörű pillanatok is. A püspök felidézte: családjukban is volt túlélő, aki menekülés közben odaadta az utolsó szelet kenyerét egy másik katonának. Mindketten túlélték. És amikor életének legszebb pillanatait kellett felsorolnia, ezt osztotta meg – mondta Székely János.
*
1943. január 12-én, rendkívüli hidegben indult meg a szovjet támadás a Don folyónál állomásozó 2. magyar hadsereg alakulatai ellen. A kezdeti sikeres ellenállás dacára január 13-ra a szovjetek áttörték a védelmet, és mélyen benyomultak a magyar csapatok mögé. Január 14-én újabb hídfőkből indult támadás. A frontra vonuló sereg eredetileg 207 500 fős összlétszámából 1942 végéig a veszteségek száma meghaladta a 33 ezer főt. Mindent egybevetve hozzávetőlegesen 130 ezerre tehető a 2. magyar hadsereg csaknem egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült és fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


