Férfi vízilabda Eb – Montenegró legyőzésével csoportelső a magyar csapat

Férfi vízilabda Eb – Montenegró legyőzésével csoportelső a magyar csapat

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Akárcsak szombaton a franciák elleni nyitómérkőzésen, ezúttal is védekezés volt a győzelem kulcsa, mivel a találkozó azon periódusaiban, amikor a támadás akadozott, hátul jól teljesített a gárda.

Varga Zsolt együttese ezzel már biztosan csoportelső, és a maximális hat ponttal folytatja szereplését a középdöntőben, előtte viszont még szerdán Málta ellen zárja a kontinensviadal első szakaszát.

A csoportkör után az A és a C, illetve a B és a D kvartett 1-3. helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. Itt a másik csoportból érkező három riválissal találkoznak, és az első két-két gárda jut az elődöntőbe, míg a harmadikok az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszanak.

Férfi Európa-bajnokság (Belgrád):

A csoport, 2. forduló:

Hírdetés

Magyarország-Montenegró 13-10 (4-3, 4-1, 3-1, 2-5)

gólszerzők: Angyal 3, Fekete, Kovács 2-2, Vigvári Vi., Vigvári Ve., Jansik Sz., Manhercz, Tátrai, Nagy Ád. 1-1 illetve Macic, Matkovic 2-2, Stupar, Vuckovic, Vujovic, Mrsic, Popadic, Kholod 1-1

MAGYARORSZÁG:

Csoma Kristóf – Vismeg Zsombor, Fekete Gergő, Nagy Ákos, Varga Vince, Manhercz Krisztián, Vigvári Vince – cserék: Nagy Ádám, Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Vigvári Vendel, Tátrai Dávid

MTI

Nyitókép forrása: mti/Czeglédy Zsolt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »