Vízilabda Eb – csoportelső lett a magyar csapat

Vízilabda Eb – csoportelső lett a magyar csapat

A magyar válogatott 13–10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Akárcsak szombaton a franciák elleni nyitómérkőzésen, ezúttal is védekezés volt a győzelem kulcsa, mivel a találkozó azon periódusaiban, amikor a támadás akadozott, hátul jól teljesített a gárda.

Varga Zsolt együttese ezzel már biztosan csoportelső, és a maximális hat ponttal folytatja szereplését a középdöntőben, előtte viszont még szerdán Málta ellen zárja a kontinensviadal első szakaszát.

A csoportkör után az A és a C, illetve a B és a D kvartett 1-3. helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. Itt a másik csoportból érkező három riválissal találkoznak, és az első két-két gárda jut az elődöntőbe, míg a harmadikok az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszanak.

Férfi Európa-bajnokság (Belgrád):

A csoport, 2. forduló:

Magyarország-Montenegró 13-10 (4-3, 4-1, 3-1, 2-5)

Hírdetés

gólszerzők: Angyal 3, Fekete, Kovács 2-2, Vigvári Vi., Vigvári Ve., Jansik Sz., Manhercz, Tátrai, Nagy Ád. 1-1 illetve Macic, Matkovic 2-2, Stupar, Vuckovic, Vujovic, Mrsic, Popadic, Kholod 1-1

Magyarország:

Csoma Kristóf – Vismeg Zsombor, Fekete Gergő, Nagy Ákos, Varga Vince, Manhercz Krisztián, Vigvári Vince – cserék: Nagy Ádám, Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Vigvári Vendel, Tátrai Dávid

A két együttes legutóbb tavaly nyáron a BENU Kupán találkozott egymással, Varga Zsolt együttese akkor 15-8-ra diadalmaskodott. Világversenyen 2018 óta tart a veretlenség a montenegróiakkal szemben, akik legutóbb a barcelonai kontinensviadalon diadalmaskodtak a párharcban. Az Eb második meccséről a 15 fős keretből a kapitány Batizi Benedeket hagyta ki, míg a kapu előtt ezúttal is Csoma Kristóf tempózott.

Nem kellett sokat várni az első gólokra, Vigvári Vince találatára a rivális az első fórját értékesítve válaszolt. A túloldalon is jött az első kiállítás, a türelmesen végigjátszott figurát pedig a franciák ellen gól nélkül záró Angyal húzta be közelről a hálóba. Nagy Ákos a blokkba lőtt, a „kezek” pedig az ellentámadásban is a riválist segítették, Manhercz védekezéséről pattant a hálóba a labda. Vigvári Vendel akcióból lőtte ki a bal felsőt, a túloldalon Popadic kapufára vágta az ötméterest. Vismeg kevesebb mint öt percnyi játék után a második személyi hibáját kapta, hátrányban azonban Csoma először védett. Jansik Szilárd révén először volt kétgólos a magyar előny, egy fór közben azonban kontrát ítéltek a bírók, a megúszásból pedig betalált az ellenfél (4-3).

A második negyed elején a játékvezetők percekig „úszóedzést” vezényeltek a csapatoknak oda-vissza befújt kontrák formájában, mígnem Nagy Ádám harcolt ki ötméterest, amelyet Manhercz értékesített. Kovács Péter három védővel a nyakán harcolt ki kiállítást, az első találkozón kimaradt Tátrai Dávid pedig közelről lőtt a hálóba. Montenegró újabb fór után zárkózott fel, majd Jansik ritkán látható átadását – kiemelkedett húzásra, de látva hogy hárman ugranak rá, szinte már a víz alól passzolt – Angyal fejezte be. Varga Vince már a félidő vége előtt kipontozódott, a montenegrói előny kimaradt, a túloldalon viszont Fekete közelről nem hibázott (8-4).

A harmadik felvonás elején Fekete blokkolt remekül, majd Csoma egy dupla védéssel érdemelt ki tapsot, egyaránt hátrányban. Páros kiállítás után Dejan Savic, a montenegróiak legendás szerb edzője időt kért, tanítványai pedig végre is hajtották elképzeléseit. Támadásban teljesen elakadt a magyar csapat, több mint hat percig nem volt kapura lövése sem, hátul viszont Csoma tartotta a különbséget. A jeget Kovács törte meg, aki Vigvári Vince mesteri középre adását húzta centerből a hálóba. Az újabb magyar fórt Fekete villámgyors mozdulattal fejezte be, megduplázva ezzel az előnyt, a negyed végén pedig még maradt idő egy gólra, Nagy Ákos névrokonának, Ádámnak készített elő, utóbbi pedig nem hibázott (11-5).

A zárónegyed elején másfél perc alatt kétszer is betalált a rivális, a rendkívül önzetlen Fekete passza után viszont Kovács nyugtatta meg a kedélyeket. Popadic gólja után kimaradt a magyar fór, Montenegró a közönség bíztatása mellett zárkózhatott volna fel három gólra, de Csoma hátrányban védett, Varga Zsolt pedig önkívületben ünnepelt.

Mielőtt az ellenfél még igazán lendületbe jött volna, Angyal úszott meg és egy higgadt ejtéssel bő három perccel a vége előtt gyakorlatilag lezárta a legfontosabb kérdést, a vége 13-10 lett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »